Csütörtöki sikerek - döntők pénteken!
2017. September 09. 11:11

Csütörtöki sikerek - döntők pénteken!
Csütörtökön nagyon fontos kérdésre kaphattak választ a skopjei Kadet és Junior Kick-boksz  Európa-bajnokság harmadik versenynapján. A tét, kik kerülhetnek be a pénteki és szombati Európa-bajnoki döntőkbe.
A magas tét természetesen a mérkőzések nagy részén is meglátszott, hiszen izgalmas, látványos és – szerencsére- magyar szempontból zömében sikeres mérkőzéseken biztosították versenyzőink a helyüket a döntőben. Igaza volt a Magyar Kick-boksz Szövetség elnökének, Galambos Péternek, aki reálisan látva a magyar utánpótlás helyzetét nem óvatoskodott, hanem kiemelkedő szereplést várt a magyar kick-boksz utánpótlástól a kontinens bajnokság előtt. Jelenthetjük, hogy ez már megtörtént, hiszen hosszú a névsora azoknak, akik a pénteki és szombati Európa-bajnoki döntőkbe bekerültek.. Most már csak az i betűre a pontot kell feltenni, de versenyzőink előtt a legnehezebb feladat, a döntő tornyosul. Ha az eredményesség a csütörtöki naphoz hasonló lesz, akkor már megelégedettek lehetünk.
 
21314613_1126176054182286_5457023328521657932_n
 
Több súlycsoportban magyar –magyar döntő lesz, vagyis az alsó és a felső ágról egyaránt magyar versenyzők kerültek be a döntőbe. A Szmolek Emánuel – Tar Balázs és a Schaffer Gábor – Vígváry Viktor döntő azért is különleges, mert mind, light, mind kick-light szabályrendszerben Ők döntőznek Különleges és pikáns összecsapás lesz, az biztos!

0Szsz
 
 
 
Néhány eredmény a csütörtöki mérkőzésekből:

POINT-FIGHTING szabályrendszer:

Kadet 1  28 kg. Bánki Brendon – Alex Fellender-Evans* (Nagy-Britannia)   3 : 6
Kadet 1  47 kg. Szák Tamás – Moris Trbulin* (Horvátország) 9  11
Kadet 1  28 kg. Petró Lili* – Andrea Ilieva (Bulgária) 10 : 0
Kadet  28 kg. Kozmann Mónika* – Amelia Wasilewska (Lengyelország) 11 : 1
Kadet 1  32 kg. Viczián Vivien* – Bilge Sahin (Németország)  5 : 1
Kadet 1  37 kg. Pántya Réka* – Amani Rondas (Belgium)  5 : 3  
Kadet 1  +47 kg. Koszecz Boglárka – Adelle Williamson* (Nagy-Britannia) 3 : 9
Junior 74 kg. Szász Kristóf* – Gregorio Amboldi (Olaszország) 16 :  3
Junior 79 kg.  Bálint Zoltán* – Philip Siegrist (Svájc) 15 :  5
Junior  55 kg. Laurincz Boglárka* – Alina Shapronas (Oroszország)  8 : 5

LIGHT-CONTACT szabályrendszer

Kadet 2  42 kg. Cselovszki Patrik* – Giorgio Brignoli (Olaszország) 3 : 0
Kadet 2  42 kg. Baráth Albert *– Daniel Judem (Ausztria) 2 : 1
Kadet 2  47 kg. Bálint Martin* – Semen Vostrikov (Oroszország) 3 : 0
Kadet 2  63 kg. Bolfán Ákos – Marko Doren Mantilla* (Horvátország) 1 : 2
Kadet 2  42 kg. Tóth Vanessza – Alexandra Armakola* (Görögország) 0:3
Kadet 2  60 kg. Pallag Csenge – Asia Georghiou* (Nagy-Britannia) 0:3
Kadet 2  +65 kg. Varga Dorina – Ryan Nyamh* (Írország) 1:2
Junior 63 kg. Szász Krisztofer – Alexander Baumann* (Ausztria) 1 : 2
Junior 79 kg. Szmolek Emánuel* – Klaudiusz Swistulski (Lengyelország) 3 : 0
Junior 79 kg. Tar Balázs* – Konstantinos Pagonis (Görögország) 3 : 0
Junior 84 kg. Schaffer Gábor* – Abdulkadir Mutlu (Törökország) 3 : 0
Junior 84 kg. Vígváry Viktor* – Leonardo Bonetti (Olaszország) 3 : 0

KICK-LIGHT szabályrendszer:

Kadet 2  42 kg. Cselovszki Patrik* – Kacper Teclaw (Lengyelország) 3 : 0
Kadet 2  42 kg. Baráth Albert* – Rio Williams (Nagy-Britannia)
Kadet 2  52 kg. Erős Patrik – Jonatan Babinczuk* (Lengyelország) 0 : 3
Kadet 2  57 kg. Magyar Szabolcs – Almog Gabay* (Izrael) 0 : 3
Kadet 2  63 kg. Bolfán Ákos – Rafal Wojcik* (Lengyelország) 0 : 3
Kadet 2  69 kg. Holzmüller Bence – Hristo Kalaidzev* (Bulgária) 1 : 2
Kadet 2  42 kg. Kovács Laura – Ekaterina Ivanova* (Bulgária) 0 : 3
Kadet 2  42 kg. Tóth Vanessza* – Stefania Tataru (Moldávia) 3 : 0
Kadet 2  55 kg. Schmidt Zsófia – Alessia Dagostino*(Olaszország) 0 : 3
Kadet 2  55 kg. Kolozsvári Kinga* – Anna Pietka (Lengyelország) 3 : 0
Kadet 2  60 kg. Pallag Csenge* – Viola Piras (Olaszország) 2 : 1
Kadet 2  60 kg. Fülöp Eszter – Chiara Kalanj* (Horvátország) 0 : 3
Kadet 2  65 kg. Kovács Barbara* – Maria Collado Jimenez (Spanyolország) 3 : 0
Kadet 2  +65 kg. Lajter Dorina* – Paula Villar Sanchez (Spanyolország) 3 : 0
Junior 57 kg. Didenko Alexander* – Kameron Bains-Doyle (Nagy-Britannia ) Disq.
Junior 57 kg. Grünczeisz Patrik* – William Taylor (Nagy-Britannia) 3 : 0
Junior 63 kg. Debre Bence – Heesom Finlay* (Nagy-Britannia) 0 : 3
Junior 63 kg. Szász Krisztofer* – Georgios Sakkoulis (Görögország) 3 : 0
Junior 69 kg. Bolfán Ádám – Francesco Rega* (Olaszország) 1 : 2
Junior 79 kg Szmolek Emánuel* –Nicolo Caon (Olaszország) 3:0
Junior 79 kg. Tar Balázs* – Pilichos Athanasios (Görögország) 3 : 0
Junior 84 kg.  Vígváry Viktor* – Ivica Cvetkovic (Macedónia) 3 : 0
Junior 84 kg. Schaffer Gábor* – Huso Turic (Bosznia-Hercegovina) 3:0
Junior  55 kg. Zsilák Viktória – Lucia Feckova* (Szlovákia) 0 : 3
Junior 60 kg. Takács Viktória –Nesta Baxter* (Nagy-Britannia) 0 : 3
Junior 65 kg. Závoczki Júlia* – Angelika Szczepanska (Lengyelország) 3 : 0
Junior + 70 kg. Osváth Dóra – Irene Cipriani* (Olaszország) 0 : 3

K-1 szabályrendszer

Junior 1  67 kg. Flack Márk – Amin El-Gharbi* (Ausztria)

A pénteki döntők mérkőzései:

POINT-FIGHTING szabályrendszer:

Kadet 1  37 kg. Pántya Réka – Johanka Petrikova (Csehország)
Kadet 1  42 kg. Gombás Alexandra – Haider Katrin
Kadet 2  42 kg. Cselovszki Patrik – Rio Williams (Nagy-Britannia)
Kadet 2  47 kg. Bálint Martin – Egor Mironov (Oroszország)
Junior 79 kg. Bálint Zoltán – Conor Mc Glinchey (Írország)
Junior 89 kg. Opauszki Dávid – Gaetano Russo (Olaszország)
Junior 55 kg. Laurincz Boglárka – Beatrice Zucchelli (Olaszország)

LIGHT-CONTACT szabályrendszer:

Kadet 2  42 kg. Cselovszki Patrik – Baráth Albert
Junior 79 kg. Szmolek Emánuel – Tar Balázs
Junior 84 kg. Schaffer Gábor – Vígváry Viktor

KICK-LIGHT szabályrendszer:

Kadet 2  42 kg. Tóth Vanessza – Ekaterina Ivanova (Bulgária)
Kadet 2  55 kg. Kolozsvári Kinga – Alessia Dagostino (Olaszország)
Kadet 2 60 kg.  Pallag Csenge – Chiara Kalanj (Horvátország)
Junior 57 kg. Didenko Alexander – William Taylor (Nagy-Britannia)
Junior 65 kg.  Závoczki Júlia – Klara Pietak (Lengyelország)