Roy Jones Jr. megküzdene Silva-val!
2018. January 30. 14:27

Roy Jones Jr. megküzdene Silva-val!

LAS VEGAS – A korábbi bajnok bokszoló és pound-for-pound nagyágyú Roy Jones Jr., Scott Sigmon ellen az utolsó összecsapására készül, melyre szülővárosában, Pensacola-ban kerül majd sor.

És itt jön a de. Jones szívesen visszatérne a szorítóba még egy alkalommal, ha sikerülne nyélbe ütniük a korábbi UFC középsúlyú bajnok, Anderson Silva ellen egy meccset.
 
„Persze [hogy megtenném], mert ez nem egy harc lenne – ez egy esemény lenne.” – mondta Jones, aki a mai nap önpromóciós célokból ellátogatott a UFC Performance Intézetbe, Las Vegas-ba, ugyanis utolsó összecsapását a UFC Fight Pass élőben közvetíti majd. „És az események mindig érdekeltek. Egy nagyszabású történés lenne, ami mindkettőnket érdekel.”
 
Silva (34-8 MMA, 17-4 UFC) és Jones (65-9 ökölvívás) már próbáltak megküzdeni egymással Silva UFC-s középsúlyú regnálásakor. A harcra, mint ismeretes, sosem került sor, illetve az ötlete is feledésbe merült, mivel mindketten új kihívások után néztek.
 
Jones több alkalommal is dolgozott az összecsapás megvalósításán. 2009-ben és 2013-ban is megpróbálta meggyőzni a UFC elnökét, Dana White-ot. Arra azámított ugyanis, hogy a várhatóan nagy bevételek meggyőzik majd White-ot, de neki mindig „más tervei” voltak Silva-val.
 
Mint később kiderült, az ökölvívásba való átküzdés egyszerűen túl korai ötlet volt. Három évvel Jones és White utolsó ilyen tematikájú beszélgetése után a UFC könnyűsúlyú bajnoka, Conor McGregor (21-3 MMA, 9-1 UFC) és a veretlen boksz-csillag, Floyd Mayweather (50-0) összecsapása minden idők második legsikeresebb pay-per-view eseményének bizonyult.
 
Jones érdeklődése a meccs iránt azonban egy cseppet sem halványodott az idő múlásával. Sőt, látva a „The Money Fight” sikerét, csak még erősebb lett.
 
„Nagyon izgatott voltam [a Silva elleni összecsapással kapcsolatban], mert tudtam, hogy a Conor McGregor vs. Floyd Mayweather meccshez hasonlóan, ami minden idők egyik legjobb eseménye volt, a Roy Jones vs. Anderson Silva is minden idők egyik legjobbja lenne.” – nyilatkozta Jones. „Összességében egy dolog a bokszról és egy másik az MMA-ról beszélni, de ha ezt egyszerre teszed, az egész teljesen új megvilágításba kerül.”
 
„Ez egy olyan dolog, amire kíváncsiak az emberek. Én mindenképpen megnézném, még akkor is ha nem én lennék Roy Jones. Még akkor is meg akarnám nézni, mert látni akarnám, milyen ügyesen húzza ki [Silva] Roy trükkjeit és arra, hogyan használná őket ellene. Azt is megnézném, hogy tud e újat mutatni Jones, mert a régi cselekben már nagyon bízik. Valami újjal kell előrukkolnod. Ez inkább egy esemény, mint e bokszmeccs, és az események mindig felülmúlják a bokszmeccseket.”
 
Jones a közelmúltban tájékoztatta a TMZ Sports-ot, hogy Silva nem vesztette el érdeklődését összecsapásuk iránt. Az egyetlen probléma, hogy White még mindig nem adta áldását a dologra. Silva USADA általi eltiltása sem segít kifejezetten; a volt bajnok eredetileg a UFC Fight Night fő meccsén csapott volna össze Kesvin Gastelum-mal (13-3 MMA, 8-3 UFC) novemberben, de aztán érkeztek az elkeserítő hírek.
 
Ha létrejönne az összecsapás kettejük között, Jones halálosan komolyan venné a dolgot.
 
„Topformába kerülnék és készen állnék a győzelemre, mert nem tervezek veszíteni.” – mondta. „Az egyetlen, amit veszítek, az súly lesz.”
 
A terveket McGregor-ék lefektették. Jones pedig úgy gondolja, hogy mindkét sportág előnyét élvezné ha kreatívan össze tudnák honi az ökölvívást és az MMA-t.
 
„Ha látsz két fickót, akik több, mint 100 millió dollárt kerestek együtt, akkor nem gondolod, hogy jól működnek párban?” Hülye lennél, ha nem támogatnád a UFC-t és az ökölvívást, mert nézd mire képesek együtt.” – mondta Jones.

forrás: mmajunkie.com
Visszatéréskor is a profight.hu a legjobb választás.