https://www.high-endrolex.com/26 Visszatér a UFC Abu Dhabiba - Fight Online

Visszatér a UFC Abu Dhabiba
2019. April 29. 19:30

2014 után ismét, várhatóan szeptemberben a UFC 242-vel visszatér a UFC Abu Dhabiba.

A UFC ma hivatalosan is bejelentette új megállapodását Abu Dhabi Kultúráért és Turizmusért felelős Osztályával (DTC), melynek értelmében az amerikai promóció mostantól öt éven át, minden évben ellátogat az arab fővárosba. Mindemellett fontos kiemelni, hogy a szeptember 7-i eseményt is beleértve az összes alkalommal címmeccset is láthatnak a rajongók.

 

„Hosszútávú elkötelezettséget ütünk nyélbe Abu Dhabival, mivel nagy sikereink voltak ezen a piacon.” – jelentette ki Dana White, a UFC elnöke. „A szurkolók igénye, hogy visszavigyük a UFC Abu Dhabiba ellenállhatatlan volt. Az elkövetkező öt évben a DTC segítségével jónéhány látványos UFC bajnokságot szállítunk majd az Egyesült Arab Emírségekbe. Nagyon izgatott vagyok a társulás, valamint annak a sportra és a UFC-re gyakorolt hatása miatt.”

 

Bár a UFC nem hozott nyilvánosságra információkat a lehetséges összecsapásokat illetően, több, a promócióról nagy tudással rendelkező személy is azt mondta az MMA Junkie-nak, hogy a UFC a könnyűsúlyú címegyesítő összecsapását szeretné ott tartani a bajnok Khabib Nurmagomedov és az ideiglenes bajnok Dustin Poirier részvételével.

 Legutóbb igen látványosra és különlegesre sikerült a helyszín

A UFC eddig két alkalommal látogatott az arab fővárosba: először 2010-ben a UFC 112, majd 2014-ben a UFC Fight Night 39 lelt itt otthonra. Mindkét eseményre egy ideiglenes, külön erre a célra épített kültéri arénában került sor. Erre most is adott minden feltétel, ugyanis a pontos helyszín még ismeretlen.

 

 forrás: mmajunkie.com

Lüzdősportban támogatónk a profight.hu




https://www.high-endrolex.com/26