Kiemelt sportág lehet a kick-box
2018. April 20. 14:40

Kiemelt sportág lehet a kick-box
Egy hónap múlva ismét világszínvonalú kick-box versenynek ad otthont Budapest: május 18-20-án Világkupát rendeznek a BOK Sportcsarnokban, amely év egyik legrangosabb eseményének számít a sportágban. A magyar szövetség a tavalyi őszi budapesti világbajnokság diadalainak megismétlésén dolgozik, és azt a célt tűzte ki maga elé, hogy a kick-box itthon bekerüljön a kiemelt sportágak közé.
A Világkupára a szervezők még a novemberi vb-t is felülmúló létszámra, 40 ország legalább 1800 sportolójára számítanak. Az immár 24-dik alkalommal sorra kerülő magyarországi verseny ezzel az esztendő legnagyobb és legrangosabb Világkupájává lép elő, ráadásul mivel idén a felnőtteknek „csupán” Európa-bajnokságot rendeznek, így gyakorlatilag az év legjelentősebb megmérettetése is lesz egyúttal.
 
„Hasonlóan jó eredményeket várunk, mint a fantasztikus sikerű tavalyi világbajnokságon” – bizakodott Galambos Péter, a Magyar Kick-box Szakszövetség elnöke. – „Hozzáteszem, nem lesz könnyű, mert ugyanúgy itt lesz a világelit, csak még nehezebb lesz nyerni, mert kategóriánként nemcsak egy versenyző indulhat egy országból, így az erős kick-box nemzetekből több klasszissal is szembekerülhetnek a mieink.”
 

A sportvezető arról is beszélt, hogy a hazai szövetség szeretne egy szinttel feljebb lépni.

 

"Eljutottunk egy szintre, de hogy innen továbbfejlődjünk, ahhoz más nagyságrend kell a finanszírozásban is. A célunk a kiemelt sportágak közé kerülés. Ha az eredményeket, a tömegbázist, a sportdiplomáciát, a világversenyek rendezését vagy bármi egyebet nézünk, minden arra ösztönöz bennünket, hogy ezért küzdjünk. A nem olimpiai sportágak között már régóta a legeredményesebbek vagyunk, és úgy gondoljuk, hogy kiálljuk a próbát az olimpiaiakkal való összehasonlításban is." – mondta Galambos Péter.

Turák Péter

Küzdősportban támogatónk a profight.hu