https://www.high-endrolex.com/26 Összegzés a Kick.box Európa-bajnokságról - Fight Online

Összegzés a Kick.box Európa-bajnokságról
2016. November 10. 18:47

Összegzés a Kick.box Európa-bajnokságról
Szlovénia fővárosában, Mariborban véget ért a Light-contact, K-1 és Low-kick Európa-bajnokság. Mint ismeretes, a nyári, törökországi események miatt helyezte át a helyszínt a WAKO világszövetség vezérkara, s szlovén rendezők jelesre vizsgáztak, villámgyorsan megszervezték a rendezvényt.

A tavalyi világbajnokságok mezőnyéhez képest nagyobb létszámú válogatott indult Mariborba, jó pár újonccal. Mind a ringeseknél, mind a light-contactosoknál akadtak újoncok. A ringesek szereplését nem övezte siker, egy nyert mérkőzésre tellett az erőből. Az is igaz, hogy hatalmasa, kemény mezőny jött össze,aminek jelentős részét tették ki az un. „szovjet utódállamok”, ami, ismerve a ringes sportágak ottani magas színvonalát, eleve nagy kihívást jelentett.  Volt, ahol még a legjobb 16-ba is be kellett mérkőzni, vagyis itt nem adtak úgymond semmit sem ingyen. Nekünk sem… Ringeseink szereplését nem kísérte siker. 

    A light-contact válogatott alakulóban van, az új szövetségi edzői team, Dancsó Zoltán és Olasz Attila már eredményeket könyvelhet el az egész évi megfeszített edzői munka eredménye képen.
  Dancsó Zoltán Light-contact szövetségi kapitány így látta az EB szereplést,s a light-contactban folyó munkát:

                                     Dancsó Zoltán: „Ebből kell építenünk a jövőt!”

                 

Dancsó Zoltán , az újonc szövetségi kapitány segítőtársával, Olasz Attilával nagy fába vágta a fejszéjét akkor, amikor hirtelen átvette a light- contact és kick-light válogatott vezetését és a szakmai munka irányítását:
- Nagyon kemény feladatot kaptunk edzőtársammal, Olasz Attilával. Tavaly ilyenkor még utolsó versenyemen küzdöttem Dublinban, s váratlanul ért januárban a felkérés a szövetségi kapitányi posztra; jó döntésnek bizonyult,hogy Olasz Attila edzőtársammal ketten végezzük ezt a munkát. Nagyon nagy segítség nekem Attila, mind a szakmában, mind fizikálisan, mentálisan. Véleményem  szerint ugyanis két-három ember több mindent lát, mint egy. Team munkának kell lennie egy szövetségben, egy egyesületben, egy szakágnál, így kell dolgozni. Úgy érzem, a klubedzők is, mintha most jobban nyitottak lennének felénk. Bízok abban, hogy lesz megint egy olyan új hullám, mint amit annak idején a Debreczeni, Dancsó, Marton, Pruzsinszky, Krempf generáció tudott produkálni. Annak idején „a magyarok nyilaitól ments meg minket”, még az oroszok sem szívesen küzdöttek meg velünk.
- Új módszerek, új szemlélet, ez szükségszerű volt…
- Igen, szakmailag is előre léptünk. Például lejött a dunavarsányi táborba jó pár klubedző is, valamint, amit még kiemelnék, még a veteránok is lejöttek edzeni. Nyilván teljesen más generációt alkottak, - 41-55 év a korosztály- de péntek, szombat, vasárnapra lejöttek, összekovácsolódtak, nyitottak voltak a vívósabb stílusú küzdelemre, jobb is lett az eredményük. Nyitott emberekkel és csapattal dolgoztunk. Az eredmények még nem úgy tükrözték vissza a befektetett munkát, még nem szereztük vissza a korábbi hegemóniánkat, de Veres Roli aranyérme, Busa Gabi ezüstje, s a bronzok – bízok abban, hogy ez csak bővülni fog. Még most sem volt teljes a csapat, öt súlycsoportban nem vittünk ki versenyzőt. Ennek felépítése nem egy év, de ha sikerül, akkor Attilával eredményt tudtunk elérni. A mostani juniorokat és kadet 2 korosztályúakat kell majd beépíteni.  A jövő évi csapatot , s már most ősszel elkezdjük építeni. Már most Görögországban az Európa-bajnokságon kick-light-ban feltérképezzük a mezőnyt, s a mieink közül is nézzük , kik áldozzák be a munkát, ezt a kilenc hónapot  a jövőbeni  eredményes szereplés érdekében. A jövő évi light-contact világbajnokság Brazíliában lesz, ami kemény diónak számít, majd eldől, milyen létszámban tudunk majd menni.
- Mariborba a lyukas súlycsoportok nem anyagiak miatt nem utaztak…
- Így van. A saját klubomból is húztam ki válogatott jelöltet, mert annyira fiatal volt, hogy még „nem lehetett beledobni a mélyvízbe”. híve vagyok a kemény terhelésnek, a „mélyvíznek”, de nem eszetlenül, hanem tudatosan., ahogy Veres Rolit is felépítették. A bázisokból, Esztergomból, Budapestről, Békéscsabáról, Budapestről, Szegedről és a többi hagyományos, lightos központból építkezhetünk,  s azokban a klubokban, ahol most némileg „pangás” tapasztalható, ott kellene egy kis lökést adni,újra éleszteni. Az év elején megkezdtük Olasz Attilával az ország körbe járását, még kettő város van betervezve, ahogy időnk engedi.
- Elégedett vagy a csapattal végül is?
- Igen, nem tűnt el a magyar light-contact, hanem megerősödött, és innen kell majd továbblépni. A dublini  korosztályos világbajnokság után Attila elkészítette a rangsort, korosztályonként. Az első ötben vagyunk mindenhol, volt, ahol elsők lettünk, volt ahol harmadikok, negyedikek, ötödikek vagyunk. Ebből kell építenünk a jövőt!

 

Az Európa-bajnokság elemzése terén természetesen meghatározó a Magyar Kick-box Szövetség elnökének Galambos Péternek a véleménye:
                                        

   Riport Galambos Péterrel

Galambos Péter, a Magyar Kick-box Szövetség elnöke ott volt Mariborban, s látta az Európa-bajnokság történéseit.
-   Mit várt az Európa-bajnokságtól és mennyire igazolódott be?

- Bizonyos tekintetben többet vártam, bizonyos tekintetben pedig elégedett vagyok. Többet vártam a K-1-es, Low-kickes mezőnytől, legalább egy vagy két érmet. A viszonylagos elégedettség a light-contactra vonatkozik.

A ringeseknél nem sikerült érmet szerezni, a nemzetközi mezőny színvonalát látva és a ring sport jelenlegi hazai helyzetét ismerve ez nem nagy meglepetés, de ennél jobbat vártam. Géczei Robiban feltétlenül bíztam, hogy érmes lesz, valamint Elszaszer Dávidban és Droppán Attilában, továbbá az egyik lányunkban is reménykedtem. Úgy vélem, hogy új építkezésre van szükség ezekben a szakágakban, újra kell formálni, meg kell nézni, melyek azok az új eszközök, módszerek, amelyek a mi ringes sportunkat eredményessé teheti. Ez nem csak pénzkérdés, meg kell találnunk azokat a szakembereket, elsősorban klubszinten, akik képesek a tehetségeket magukhoz vonni és felépíteni. Ez egy hosszabb, legalább négy-hat éves építkezési folyamat lesz, de el kell kezdenünk. Persze, eközben a többi szakág fejlesztéséről sem szabad megfeledkezni.
A light-contact annyiban más, hogy itt még mindig folyik a generációváltás és a csapatépítés, nem úgy van, hogy csak úgy előhúzzunk egy másik csapatot, mint nyuszit a cilinderből. Ebben a szakágban bekövetkezett egy vezetőségváltás is, s nagyon elégedett vagyok Dancsó Zoltánnal és Olasz Attilával, a szakág új vezetőivel. Rendkívül jól fogják össze ezt a csapatot, s nem csak egy versenyre, hanem az edzőtáborokra és az évközi összetartásokra is ügyelnek. Járják az országot, ott, ahol jelentősebb light-contact bázis van, átadják tapasztalataikat, módszereiket és tanácsokat adnak a helyi edzőknek a napi klub munkához. Azon túl, hogy két kiváló szakemberről beszélünk, rendkívül motiváltak és lelkesek. Amennyiben megnézzük az eredményeket és a kinti színvonalat, a lightosok szereplését a körülményekhez képest jónak ítélem. A legfőbb öröm az, hogy itt egy határozottan és biztosan felfelé ívelő pályát látok.


- Érdekes, hogy az az újonc Veres Roland lett Európa-bajnok, aki a korábbi években point - fighterként volt nyilvántartva, s egyszer csak berobbant a light-contactos mezőnybe…


- Ez egy nagyon érdekes dolog. Az a régi nagy generáció, a Hugyetz  Lajos, Katona Barna, Szűcs Zoli, aztán Debreczeni Dezső és Dancsó Zoli is a pályafutásuk kezdetétől mind a két, egymástól különböző szabályrendszerben szerepeltek,  amit akkor természetesnek vettünk. Akkor a versenyre való felkészülés nem különbözött annyira szignifikánsan egymástól és ezek a versenyzők ráadásul kiemelkedő tehetségek is voltak. Azóta annyira elvált ez a két szabályrendszer egymástól, hogy szinte lehetetlen a kettőt egyszerre és kiemelkedő színvonalon csinálni. Veres Roli viszont egy olyan kiemelkedő tehetség, aki képes ezt eredményesen megoldani. Nagyon kevés ilyen egyéniség található nem csak itthon, de nemzetközi szinten is. A külföldiek közül a bolgár Dimitrov és az ír Leonardot lehet megemlíteni. Pár évvel ezelőtt még egy nagyon zárt, ökölvívó alapokra épülő, „rakkolós” küzdő stílus volt a light-contact, de mostanra átalakult. Az éremtáblázatot nézve az oroszok mellett megjelentek az írek, olaszok és nem véletlen, hogy a lengyelek most nem olyan eredményesek., mert ők  megmaradtak a régi stílusnál, míg az olaszok és írek tudtak váltani. Napjainkra egy vívó stílusú, sokmozgásos, gyakori elmozgásokkal, beugró támadásokkal operáló light-contactos küzdőmodor alakult ki. Persze, az oroszok továbbra is a topon vannak sajátos felkészülésük és harcmodorukkal, de már nem csak ez létezik, mert megjelent az említett jegyekkel leírható, markáns irányváltás.
Megváltozott a bíráskodás szisztémája is, hiszen már nem a régi 10 pontos menetenkénti pontozás a hivatalos, hanem a találatokat adják össze, s ez a vívó stílusnak kedvez. Látványosabb és izgalmasabbak a mérkőzések, nagyon sok esetben az utolsó 15-20 másodpercben változott meg a végeredmény. Jelentős mértékben megnőtt a fizikai, de e mellett a mentális kondíció szerepe is, mivel végig kell tudni koncentrálni az egész 3x2 percet. A magas szintű fizikális kondíció már nem csak azért kell, hogy a versenyző folyamatosan támadjon, hanem az elmozgásokhoz, a távolról történő beugrásokhoz is . Az új light-stílusban ezeket a harmadik menet végén is kell  tudni hozni, ami nagyon energia igényes.


- A bíráskodás milyen volt az Európa-bajnokságon?


- Nem hallottam olyan, ami alapvetően megkérdőjelezhető ítéletet jelentett magyar szempontból. Persze, egy-két furcsaságról hallottam, de döntő szerepet nem játszottak ezek a tévedések. Nagy örömünkre, Szabó Gábor nemzetközi bíránk, évek óta tartó magas színvonalú munkájának elismeréseként meghívást kapott a 2017 júliusában a lengyelországi Wroclawban rendezendő Világjátékokra, ahol a kick-box meghívott sportágként vesz részt. Szabó Gábor így egyike lesz a hivatalos WAKO bírói karnak. Nagy szakmai elismerés és siker! Egy másik igen jelentős és fontos sportdiplomáciai sikert is arattunk, hiszen Szövetségünk alelnökét, Király Istvánt, a WAKO európai szervezetének közgyűlésen beválasztották a szűk vezérkarába, a WAKO Europe Board-jába.


 
Eredmények:
LIGHT-CONTACT SZABÁLYRENDSZER:

Férfiak:

57 kg.
Európa-bajnok: Veres Roland (Magyarország, Halker-Király team) Edző: Király István, Jároszkievicz Krisztián
2. Alekszander Lebegyev (Oroszország)
3.Ivan Sciolla (Olaszország)
3.Mario Rubio-Lorenzana (Spanyolország)

 

74 kg.
Európa-bajnok:Samil Khezh (Oroszország)
2.Des Leonard (Írország)
3.Zsarkó Dániel Péter (Magyarország, Combat „D” SC, Szeged) Edző: Stricz Richárd
3.Luca Padoan (Olaszország)

89 kg.
Európa-bajnok:Roman Bruendl (Ausztria)
7.Gács Kristóf (Magyarország, Titán KBSE)

Nők:
55 kg.
Európa-bajnok:Valentina Filatova (Oroszország)
2.Busa Gabriella (Magyarország,Combat „D” SC Szeged) Edző: Tóth Gábor
3.Dorota Godzina (Lengyelország)
3.Sonja Stacher (Ausztria)

65 kg.
 Európa-bajnok:Aine Leonard (Írország)
2.Roberta Cargno (Olaszország)
3.Busa Andrea (Magyarország, Halker Király team) Edző: : Király István, Jároszkievicz Krisztián
3.Marina Popova (Oroszország)

+70 kg.
Európa-bajnok:Lauren Bradshaw (Írország)
2.Giulia Compagno (Olaszország)
3.Sélley Anna (Magyarország, Zrínyi Miklós Kick-box Akadémia) Edző: Zrínyi Miklós
3.Lea Ysewyn (Németország)

 

Veterán korosztály:
63 kg.
Európa-bajnok:Massimo Vivaldi (Olaszország)
2.Bertalan Gábor (Magyarország, Metex'05 Controll SE Szombathely) Edző: Dancsó Zoltán
3.Sadik Bagirov (Azerbajdzsán)

74 kg.
Európa-bajnok:Thomas Jenden (Dánia)
2.Christopher MCNeish (Nagy-Britannia)
3.Csernák Sándor (Magyarország, Lajo-S-port SE) Edző: Nagy Lajos
3.Luca Martorelli (Olaszország)

84 kg.
Európa-bajnok:Jan Simon (Szlovénia)
5.Bagi Péter (Magyarország, , Zrínyi Miklós Kick-box Akadémia)

94 kg.
Európa-bajnok:Leszek Jobs (lengyelország)
2.Enzo Isopo (Olaszország)
3.Tóth István (Magyarország, Beremendi Építők SE) önmaga edzője
3. Mark Baldry (Nagy-Britannia)

+94 kg.
Európa-bajnok:Steven Glover (Németország)
2.Dusan Kodrics (Szlovénia)
3.Pődör Csaba (Magyarország, Agrobio Classic SE, Szombathely) Edző: Mayer Gábor

Nők
65 kg.
Európa-bajnok:Szuknai Zsuzsa (Magyarország, Boxvilág Ökölvívó Képző SE, Szeged) Önmaga edzője
2.Alexandra Latocha (Németország)
3.Vanessa Gonzalez De La Torra (Spanyolország)

LOW-KICK SZABÁLYRENDSZER:
54 kg.
Európa-bajnok:Armen Arutyunov (Oroszország)
5.Szőke László (Magyarország, Fontana SE Debrecen)

K-1 SZABÁLYRENDSZER

63,5 kg.
Európa-bajnok:Alekszander Konovalov (Oroszország)
7.Géczei Róbert (Magyarország, Békéscsabai Lakótelepi SE-Energy Gym)

 
Harcművészetekben támogatónk a profight.hu

Gregor László




https://www.high-endrolex.com/26