Aldo edzője visszavágót akar McGregor-tól
2018. August 12. 16:00

Aldo edzője visszavágót akar McGregor-tól

A Team Nova Uniao vezetőedzője, Andre Pederneiras szeretné, ha sor kerülne egy visszavágóra Jose Aldo és Conor McGregor között. Érzése szerint a UFC 194-en történtek nem tükrözik jól a valóságot.

Aldo sorozatban kétszer is kikapott a UFC pehelysúlyú bajnokától, Max Holloway-től, mostanra azonban sikerükt ismét egyenesbe érnie. Múlt hónapban kiütötte Jeremy Stephens-t, mely öt év alatt az első küzdőidő lejárta előtti győzelme volt.

 

Szerződésébe foglalt utolsó három mérkőzéséhez érve a korábbi 145 fontos bajnok nagyobb küzdelemre vágyik 155 fontban. Ha csak az edzőjén, Andre Pederneiras-on múlna, következő összecsapása a McGregor elleni visszavágó lenne.

 

„Bejelentkezünk a visszavágóért, mert úgy gondolom és szerintem sokan mások is úgy gondolják, hogy nem fair, hogy nem volt visszavágó.” – nyilatkozta Pederneiras az MMAfighting-nak. „De nem Conor az akit ezért hibáztatni kell. Ő volt az, aki szünetet tartott, de a UFC-nek meg van az ereje ahhoz, hogy küzdeni küldjék őt. Ezt nem tették meg.”

 

„Úgy gondolom, hogy az ’előadóművész’ mögött [McGregor] egy jó ember, aki nem testesíti meg azt, amiket mond. Sok sz*rt összebeszél, hogy felhívja magára a figyelmet és eladást generáljon. Egyébként nem ilyen. Ha találkoztok, tisztelettel fordul hozzád.”

 

Pederneiras-nak természetesen az ír busztámadásáról is meg van a saját véleménye.

 

„Szerintem az ’előadóművész’ volt, legalábbis én így látom a dolgokat. Tudja nagyon jól, hogy meg kell majd küzdenie Nurmagomedov-val. Ha már így tudja, akkor meg miért ne csinálna egy kis káoszt a promóció kedvéért?”

 

A 31 éves Aldo nemrég úgy nyilatkozott, hogy lehetséges, hogy visszavonul, amikor lejár a UFC-s szerződése. Ennyire ne lennének egy hullámhosszon az edzőjével, vagy esetleg ők tudnak már valamit McGregor tervezett meccseiről? Reméljük minél hamarabb választ kaphatunk a kérdéseinkre.

forrás: bloodyelbow.com

Küzdősportban támogatónk a profight.hu