Rashad Evans visszavonul
2018. június 26. 16:00

Rashad Evans visszavonul

Újabb nagyszerű harcos akasztja szögre a négy-unciás kesztyűt. Rashad Evans, korábbi UFC bajnok és TUF 2 győztes hivatalosan jelentette be visszavonulását.

A The Ultimate Fighter 2 győztese hétfőn beszélt döntéséről Ariel Helwani-nak. Evans a UFC 225-on küzdött utoljára, ahol 53 másodpercet követően szenvedett vereséget Antony Smith-től. Az összecsapással ötmeccsesre duzzadt a korábbi kisnehézsúlyú bajnok vereségi sorozata.

 

Evans legutolsó összecsapása után Dana White elmondta, hogy a harcos készen áll a visszavonulásra. Ennek ellenére a UFC 225 után Evans mindössze egy hosszadalmas posztot közölt az Instagram oldalán, miszerint még bizonytalan a döntését illetően. Hétfőn azonban sokkal világosabban fogalmazott.

 

„Az életem egy pillanatában úgy éreztem a harc a mindenem. Ez volt nekem minden. Az élet többi területe másodlagos volt.” – mondta Evans az ESPN show-ban. „Mostanra megváltozott az élet. A küzdelem vált másodlagossá. Es egy MMA-hoz hasonló sportban, ahol van egy csomó olyan srác, aki még nem ért fel a csúcsra, nem tapasztalta meg azt, ami nekem már megadatott, bennük ég a tűz. És én, én már csak langyos voltam.”

 

Evans 2004-ben mutatkozott be profiként és 19-8-1-es mérleggel távozik a versenyspotból. Utolsó győzelmét 2013 novemberében aratta. Evans az első menetben TKO-val győzte le Chael Sonnen-t. Megpróbált lemenni középsúlyba, de a UFC 225-on visszatért eredeti súlycsoportjába. Evans karrierje során olyan harcosokat győzött le, mint Forrest Griffin, Chuck Liddell, Michael Bisping, Quinton Jackson, Tito Ortiz, Phil Davis és Dan Henderson.

 

„Nem akarok vereséggel búcsúzni.” - mondta.  „Ugyanakkor szükségem van erre. Ezt kell tennem, mert vannak még más dolgok az életben, melyek hívnak, hogy most már eljött az ő idejük.”

 

forrás: sherdog.com
Küzdősportban támogatónk a profight.hu