Shevchenko a címmeccsről: „El kéne hinnem?”
2018. June 29. 15:00

Shevchenko a címmeccsről: „El kéne hinnem?”

A hónap elején a UFC női nagylégsúlyú bajnoka, Nicco Montanobejelentette, hogy szeptember 8-án szívesen visszatérne az Oktagonba, látszólag lezárva ezzel a drámát, mely az első helyen rangsorolt, Valentina Shevchenko elleni összecsapás körül zajlott.

„Látszólag” – ez a megfelelő szó ide.

 

Miután testvére, Antonia UFC-s szerződéshez jutott a Dana White’s Contender Series 11 megnyerésével, Shevchenko (15-3 MMA, 4-2 UFC) megerősítette, hogy folyamatban vannak a tárgyalások a Montano (4-2 MMA, 1-0 UFC) elleni összecsapásról. Elmondása szerint a UFC 228 volt megcélozva időpontként.

 

Jelenleg úgy látszik, több kell Shevchenko meggyőzéséhez puszta szavaknál.

 

„Az ő részéről ez inkább egy szóbeli megállapodás.” – nyilatkozta Shevchenko. „De nem tudom. Hinnem kéne neki, vagy ez csak valami játék? Mert egyszer már azt mondta, hogy július 7-re készen áll. Azt is mondta, hogy jó lenne az International Fight Week-en összecsapni. Aztán amikor a UFC megkérdezte, július 28-át mondta időpontnak. Aztán azt is, hogy ’Mégsem, nem állok készen.’ ”

 

„Remélem ezúttal tényleg hihetek a szavának és szepteber 8-án valóban összecsapunk a UFC 228-en. Remélem végig minden rendben lesz, aláírjuk a szerződést az estéről és megtesszük, amit meg kell. Küzdenünk kell, nem tweetelgetni a harcról. Harcoljunk végre. Fel kell készülnünk, majd összecsapnunk.”

 

Montano decemberben lett a UFC első női 125-fontos bajnoka, amikor legyőzte Roxanne Modafferi-t s The Ultimate Fighter Season 26 estéjén. „Annyiszor megküzdhettünk volna már.” – mondta Shevchenko. „Nem tetted. Hogy miért? Ha van rá indok, mondd.”

 

„Csak azt teszem, amit tennem kell a súlycsoportomban.” – tette hozzá Shevchenko. „De emellett remélem lesz lehetőségem Amanda-val egy visszavágóra, mert nem értek egyet az előző meccsünk végeredményével. Minél többször nézem újra a meccset, annál biztosabb vagyok ebben. A jövőben biztos lesz alkalmam, hogy újra megküzdjek vele. De ez nem mostanában lesz. Jelenleg a 125-fontos súlycsoportban akarok megtenni mindent.”

 

 forrás: mmajunki.com
Küzdősportban támogatónk a profight.hu