Székely Budo Camp a Sport-tv-ben
2010. júl. 29., csütörtök, 16.03.04

A 2010. június 16-a és 20-a között nagy sikerrel megrendezett siófoki Harcművészeti és Életmódtábor eseményeiről összefoglaló készült, és július 30-én pénteken 18 órától lesz látható a Sport-tv műsorán.
A Székely Budo Camp 5 napján több híresség is tiszteletét tette az eseményen. Többek között Növényi Norbertet, Dr. Zöllei Zoltánt, Juhász Ferencet és Németh Sándort kérték fel a szervezők, hogy a résztvevőket különböző önvédelmi és túlélési ismeretekre oktassák. A látogatók napi 4-5 elméleti és gyakorlati oktatáson vettek részt, mely keretein belül megismerkedhettek többek között a karate, az aikido, a kempo, a birkózás és a katonai közelharc alapjaival. A napi programot több esemény is érdekessé tette, mint például éjszakai tréningek vagy álcázási és túlélési ismeretek megismerése. Nagy sikerük volt a japán szamurájfilm vetítéseknek, valamint a vitorlázásnak is.
Ha Ön is látni szeretné a A Székely Budo-Camp, harcművészeti Tábor, leglátványosabb pillanatait, Önvédelem, karate, kempo, aikido, bírkózás, MMA, közelharc edzéseket, szuperfight mérkőzéseket, bemutatókat, akkor kapcsoljon a Sport1 tv csatornára.
Székely Budo-Camp, harcművészeti Tábor összefoglaló Siófokról, benne többek között: Növényi Norbert, Németh Nyiba Sándor, Várszegi Rudolf, Dr Zöllei Zoltán, Juhász Ferenc mesterek edzéseivel, pénteken 18.00-tól a Sport1 tv-ben.
Ismétlések:
Sport 1: aug 03, kedd, 08.45-től,
Sport 1 : aug 04, szerda, 16.00-tól,
további ismétlések: www.sport1tv.hu

Volt bőven program a látogatók számára

p.sz.
További hírek:
Információ:
Legfrissebb híreink:
Harcosokklubja Fórum
A BUDO ÉS A TÖBBI HARCMŰVÉSZET SZEMFÉNYVESZTŐI utoljára:(
belekotty)
Történések az MMA világában! utoljára:(
Charcutier)
Videók, letöltések utoljára:(
Vega)
Edzések. Hol? utoljára:(
bigi13)
Luisz topicja utoljára:(
Luisz)
Ingyenes Mail
Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2010. - www.mconet.hu - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.biz
MCOnet 2001- 2010. - www.mconet.hu - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.biz