Tisztújító közgyűlést tartott az MHMÖSZ
2010. júl. 13., kedd, 19.46.30

A Magyarországi Harci Művészetek Össz-Szövetsége (MHMÖSZ) július 9-én tisztújító közgyűlést tartott Budapesten.
Kalmár Árpád elnök bevezetőjében megemlékezett az 1990-ben megalakult jogelőd "össz-szövetség" tevékenységéről, majd a szervezet újjáalakítása és a jelenlegi vezetés megválasztása óta eltel évek főbb állomásairól, eredményeiről, majd ismertetésre került a szakmai és pénzügyi beszámoló.
A jelen levők közül többen is hangoztatták, hogy az "össz-szövetség" továbbra is politikai pártoktól függetlenül, a sporttevékenységre koncentrálva folytassa tevékenységét, és lépjen fel a „kókler mesterek” ellen, nagyobb figyelmet fordítson az edzői képesítések megszerzésének ösztönzésére, az övfokozatok hitelességének ellenőrzésére.
A kialakult vitában szintén többen szorgalmazták, hogy növelni kell az MHMÖSZ elismertségét, egy tekintélyes AGFIS által jegyzett világszervezethez való tartozását, szakszövetséggé válását, valamint a Nemzeti Sportszövetségbe történő felvételét Kalmár Árpád
is.
A szövetség csatlakozott az elmúlt időszak egyik legnemesebb kezdeményezéséhez, a budomagazin.hu által létrehozott - Harcművészek az Egészséges Gyermekekért Mozgalom-, a HEGYEM célkitűzéseihez, amelynek sajtótájékoztatóján a szövetség számos vezetőségi tagja kapott felkérést a mozgalom diplomatájaként történő közreműködésre.
A mozgalom, az arra rászoruló gyermekek támogatását tűzte ki célul. (www.hegyem.hu)
Végül a közgyűlés résztvevői mindkét beszámolót egyhangúlag elfogadták. Az elnökség lemondása után következett a tisztújítás. A jelölő bizottság javaslatát konstruktív vita után egyhangúlag úgy módosították, hogy a sokrétű feladatokat és a számos tagszervezet, stílus sajátosságát számításba véve az alelnökök számát háromról ötre, az elnökség létszámát pedig a tervezett kilencről tizenháromra emelték. Vita csupán az alelnökök megválasztása körül alakult ki, de végül itt is egyhangú szavazás Serflek József
döntött a tisztségekről.
A Magyaroszági Harci Művészetek Össz-Szövetségének új vezetése a tisztújítást követően a következő 5 éves időszakra:
Elnök: Kalmár Árpád sensei, HMBSZ főtitkár, kyokushin karate mester,
Főtitkár: Serflek József sifu, a Magyar Kung-fu Szakszövetség alelnöke,
Alelnökök: Harmat László (VII. dan), a Magyar ITF Taekwon-do Szövetség elnöke, a
taekwon-do magyarországi meghonosítója,
Várszegi Rudolf (V. dan), az aikido magyarországi meghonosítója, számos
harcművészetben több danos mester,
Növényi Norbert olimpiai bajnok birkózó, kick-box full-contact világbajnok,
WFCA nehézsúlyú MMA világbajnok,
Györki Géza (VI. dan), a Rendészeti Kiképzők Szövetsége ügyvezető elnöke,
Papp Valér, a Zen Bu Kan Kempo Szövetség elnöke.
Elnökségi tagok: Polgár Zsolt, a Magyar Kick-box Szakszövetség
Bata Tamás, Magyar Amatőr Muaythai Sportági Szakszövetség főtitkár,
Páll Tibor, a Magyar Ju-jitsu Szövetség alelnöke,
Székely Sándor, a Székely Budo Sport tulajdonosa, szponzor,
Vukics Ferenc, a Baranta Hagyományos Magyar Harcművészetek Orsz.
Szöv. elnöke,
Büki Péter, a Magyar Budo magazin főszerkesztője.
A közgyűlés a bizottságok kialakítását az elnökségre bízta, de az már eldőlt, hogy a felügyelő bizottság elnöke Szász Péter (ITF taekwon-do), a fegyelmi bizottság elnöke Zochner Szilárd (eskrima és karate mester), a média bizottság vezetője Büki Péter (újságíró – főszerkesztő), az edző bizottságot Németh Sándor (birkózó olimpikon, egykori szövetségi kapitány) fogják vezetni.
p.sz.

További hírek:
Információ:
Miss Budapest szépségverseny Budapest főváros szépe cím elnyeréséért. - A zsüri ...
Legfrissebb híreink:
Harcosokklubja Fórum
A BUDO ÉS A TÖBBI HARCMŰVÉSZET SZEMFÉNYVESZTŐI utoljára:(
belekotty)
Történések az MMA világában! utoljára:(
Charcutier)
Videók, letöltések utoljára:(
Vega)
Edzések. Hol? utoljára:(
bigi13)
Luisz topicja utoljára:(
Luisz)
Ingyenes Mail
Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2010. - www.mconet.hu - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.biz