Presztízscsaták, fordulatok Szigetszentmiklóson
2015. május 13. 12:06

Presztízscsaták, fordulatok Szigetszentmiklóson
Szaporodott az olimpiai bajnokok száma a szőnyeg mellett.Növényi Norbert,a moszkvai és Farkas Péter, a barcelonai játékok aranyérmese is "befutott", figyelemmel követték a történéseket, és volt is mit, hiszen szép számmal akadtak olyan mérkőzések, amelyekre a szurkolók is elismeréssel csettinthettek a szigetszentmiklósi sportcsarnokban. A szőnyegen nem történt nagyobb meglepetés, többnyire a papírforma érvényesült,de a bajnokok számára nem volt végig sétagalopp a fináléig vezető út.

Bácsi Péter a 80 kilósok között megnyerte a ferencvárosi rangadót Kun Renátó ellen, 2-0 lett a vége. Eközben a 71 kilósok között magabiztosan mentelt a döntő felé Lőrincz Tamás, és a 85 kilóban testvére, Lőrincz Viktor is. A ceglédi színekben versenyző  Szöcsi életét Korpási Bálint próbálta megkeseríteni a döntőbe jutásért, az első menet nem is hozott pontot, a másodikban azonban Lőrincz 2 pontot gyűjtött, így került a döntőbe.

  Szikrázó, kőkemény meccset vívott a világbajnok Kiss Balázs Németh Iván ellen, végül Balu egyetlen pontocskával gyűrte le ellenfelét, csak úgy, mint Varga Ádámot.

A 75 kilósok súlycsoportjában két pontgazdag mérkőzéshez is Nagy Péter neve fűződik: először 6-0-ás vezetés után nyert 6-5-re Szabó Martin elllen, majd a dorogi  Lévai Zoltánnal birkózott egy nagyot, de 6-6-al, nagyobb pontértékű akcióval végül az U23-as Eb-bronzérmes Lévai diadalmaskodott. Nagy a harmadik helyet szerezte meg. Honlapunk avatott kezelője, Tollár Dániel ezúttal versenyzőként jeleskedett, két győzelmet követően csak az Eb-helyezett Szabó László tudta megállítani, aztán Dani végül ( a Dél-Zselic színeiben) a bronzérmet csípte meg.

A hölgyeknél a Sastin Marianna -Sleisz Gabriella mérkőzés a világbajnok Vasas-versenyző technikai tusgyőzelmével zárult, végül Marianna "elsétált" az aranyig.

Komáromi Tibor, a szövetség alelnöke, szakmai igazgatója úgy vélte, hogy sok a látványos, izgalmas mérkőzés, tehát a látványosságra nem lehetett panasz.

Ami pedig a férfi döntőket illeti: nos,akadt néhány pikáns összecsapás, például  régen  esett meg olyasmi  a magyar birkózás történetében, hogy a kötöttfogás egyik döntőjét két "tősgyökeres" szabadfogású vívja, már pedig most ez történt nehézsúlyban, ahol  két szombathelyi, Ligeti Dániel és Csercsics Richárd csapott össze. Dani ezzel egy héttel a szabadfogású bajnoki címe után kötötfogásban is maga mögé utasította a mezőnyt.

Az 59 kilós Krasznai Máté 8-1-re végzett az ifjú dorogi Torba Erik ellen, és az FTC birkózója másodszor lett bajnok. A másik dorogi, Jager Krisztián könnyen boldogult a ceglédi Tóth Martinnal a 66 kilósoknál: technikai tus a vége.

A 71 kiló világsztárja, Lőrincz Tamás 4 pontot érő válldobással indított Kottes Pál ellen, majd hihetetlen könnyedséggel már az első menetben elérte a technikai tust jelentő különbséget, de ami még érdekesebb, utoljára 2007-ben volt bajnok, nyolc év után újrázott. A Lőrincz-család bízvást ünnepelhetett ma este, hiszen újabb két arannyal gazdagodhattak.

Két dinamikusan fejlődő birkózó aranycsatájában Lévai Zoltán próbálta megállítani az újpesti  Szabó Lászlót - nem sikerült neki a 75 kilogrammosok súlycsoport kemény rangadóján.Szabó 2-1-re győzött, és először lett magyar bajnok.  Az FTC  világ-, és Európa-bajnoka,  Bácsi Péter mintaszerűen oldotta meg a a napi feladatot. Rutinos volt.

Csak úgy, mint a 98 kilós világbajnok Kiss Balázs, aki talán nem birkózott sziporkázóan, de szilárdan állt a lábán, a fináléban a ferencvárosi Török Zsoltot fárasztotta, az első menetben kétszer megpörgette, és ezután őrizte az előnyt, Sikeresen tette, bár zavaró körülményként bő fél perccel a vége előtt felrepedt a bőr a bal alsó  szemhéján. Ötödször állhatott a dobogó legfelső fokára.

A 2015-ös kötöttfogású felnőtt bajnokság arnyérmesei
59 kg: Krasznai Máté (FTC)
66 kg: Jager Krisztián (Dorogi NC)
71 kg: Lőrincz Tamás (Ceglédi VSE)
75 kg: Szabó Lászlő (UTE)
80 kg: Bácsi Péter (FTC)
85 kg: Lőrincz Viktor  (Ceglédi VSE)
98 kg: Kiss Balázs (BVSC-Ganz-Jászkisér)
130 kg: Ligeti Dániel (Haladás VSE)

A klubok rangsorának élcsoportja.
1. Ferencváros      40 pont
2. Ceglédi VSE       25 pont
3. Vasas                 22 pont

A felnőtt kötöttfogású országos bajnokság teljes eredménylistája! (<- Kattints ide!)


A 2015-ös női felnőtt  bajnokság aranyérmesei
48 kg: Kőrösi Kitti (Zalaegerszegi BSE)
53 kg: Dénes Mercédesz (Érdi Sp)
55 kg: Vilhelm Viktória (UTE)
58 kg: Galambos Ramóna (Hőszig Szigetvári BSE)
60 kg: Barka Emese (Vasas SC)
63 kg: Sastin Marianna (Vasas SC)
69 kg: Vanessa Wilson (Vasas SC)
75 kg: Németh Zsanett (UTE)

A klubok rangsorának élcsoportja
1. Vasas                  25,5 pont
2. Érdi Spartacus    17 pont
3. UTE                      14 pont

A felnőtt női országos bajnokság teljes eredménylistája! (<- Kattints ide!)

Forrás: birkozoszov.hu