Főoldal Események
Hozzászólok! 

K-1

Bajban van Ustinov profibox karrierje

K-1: Alexander Ustinov neve nem ismeretlen a küzdősport rajongók számára. Az orosz versenyző 2003-ban az elődöntőig jutott a K-1 európai selejtezőjén Párizsban, ahol csak Alexei Ignashov tudta megállítani. Azonban nemrég úgy döntött, hogy belekóstol a profi ökölvívásba is.
(Szécsei Dávid) Persze ez nem nevezhető egyedinek, azonban ritka, hogy valaki a másik sportban is sikereket ér el. Az eddigi igazán nagy eredmény Matt Skelton nevéhez fűződik, aki sikeres K-1 pályafutása után (többek között Ignashovot is legyőzte), ökölvívásban a Tysont verő Danny Williams legyőzésével szerezte meg a nehézsúlyú brit-bajnoki címet. Ustinov eddig mind a hét mérkőzését sikerrel abszolválta, azonban most komoly bajban van, hiszen egyszerre két istállóval is szerződést írt alá. Ezért a K2 Promotion és az Arena-box Promotion is perbe fogta. Nem tudni, hogy kerül ki ebből a konfliktusból a K-1 kiválóság, azonban ezért valószínűleg komoly árat kell majd fizetnie.

Hozzászólás

Profight Küzdősport webáruház

Eseménynaptár

<< Május
2012
>>
H K Sze Cs P Szo V
 123456
789 11 13
141516171819
2122232425 27
28293031   

Szépségverseny

Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu