Főoldal Események
Hozzászólok! 

K-1

Interjú Giorgio Petrosyannal a K-1 World Max tavalyi bajnokával

Giorgio Petrosyan

November 8.-án hétfőn rendezik meg Tokióban az idei év egyik legjobban várt küzdősport eseményét, a K-1 World Max 2010 fináléját. Természetesen az egyik legnagyobb favorit a címvédő örmény-olasz Giorgio Petrosyan, főleg annak tükrében, hogy három eddigi bajnok (Masato, Buakaw Por Pramuk, Andy Souwer) sem lesz ott a Ryogoku Kokugikan nyolcas döntőjében.


                           K-1 World Max - Trailer

Milyen állapotban vagy most?

GP: Jó állapotban vagyok, és ezt hétfőn szeretném megmutatni.

Az első ellenfeled Albert Kraus lesz, egyszer már legyőzted őt. Mi a véleményed erről a küzdelemről?

GP: Igen, tavaly egyhangú pontozással nyerni tudtam, de Ő egy nagyon kemény harcos és biztosan nehéz dolgom lesz ellene.

Volt-e különbség a koreai és a mostani felkészülésed között?

GP: A koreai elődöntő előtt sérült voltam egy darabig, ezért pihennem kellett. Aztán az volt az első mérkőzésem a sérülés után. A felkészülés ugyanolyan volt, de ez a küzdelem mégis más lesz.

Meggyógyult a kezed?

GP: Igen, most 100 %-ig tökéletes.

Háromszor kell küzdened, hogy újra bajnok legyél, ez milyen érzéseket kelt benned?

GP: Minden harcosnak háromszor kell küzdenie, hogy bajnok legyen, ezért én csak az első meccsre összpontosítok Kraus ellen.

Szerinted ki jelenti majd a legnagyobb akadályt ebben az évben?

GP: Az összes ellenfél nagyon kemény lesz megint, így most csak egy ember jár a fejemben, Kraus.

Szerinted mi kell ahhoz, hogy újra bajnok legyél?

GP: Nos, természetesen meg kell nyerni minden küzdelmet. Minden meccsen a maximumot kell hozni, aztán majd meglátjuk.

Érzel-e valamiféle nyomást magadon, mint címvédő?

GP: Nem. Egyáltalán nem, úgy érzem igazán nyugodt vagyok. Nagyon motivált vagyok, de szerencsére nyomást nem érzek.

Milyen stílusú küzdelmeket vársz hétfő este?

GP: Ezt lehetetlen megjósolni, remélem a technikás bunyó lesz előtérben. Én erre készültem nagyon keményen.

Megtennéd, hogy küldesz egy üzenetet a rajongóidnak.

GP: Kérem, nagyon szurkoljanak nekem megint a küzdelmek alatt, mert én mindent meg fogok tenni a győzelemért.

Ezúttal Masato, Buakaw és Souwer sem lesz itt. Nem érzed nagy felelőségnek, hogy te lettél a K-1 Max új arca?

GP: Tavaly Masato már visszavonult. Ebben az évben én itt vagyok, de nem érzek különösebb felelőséget emiatt.

 

A döntő mezőnyének párosításai:

Mike Zambidis - Yuichiro Nagashima

Albert Kraus - Giorgio Petrosyan
Gago Drago - Mohamed Khamal
Michal Glogowski - Yoshihiro Sato


                                     A tavalyi döntő 

                                                                                                                          K.T.  

Hozzászólás

Profight Küzdősport webáruház

Eseménynaptár

<< Május
2012
>>
H K Sze Cs P Szo V
 123456
789 11 13
141516171819
2122232425 27
28293031   

Szépségverseny

Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu