K-1: Eseménydús hónapok következnek

Sadaharu Tanikawa, a K-1 elnöke bejelentette a 2010-es év további küzdelmeit. A K-1 Max döntőjét november 8-án, a World GP fináléját pedig október 2-án rendezik meg.
Végre sikerült kitűzni a K-1-es tornák döntőinek időpontjait. Korábban még úgy volt, hogy szeptemberben már megrendzehetik a K-1 Max döntőjét, de sokáig néma csend volt. Most viszont Tanikawa úr, a K-1 elnöke bejelentette, hogy még 2010-ben hat további eseményt bonyolítanak le. Először az U-18-as harcosok fognak megmérkőzni szeptember 4-én a nyolcaddöntőbe jutásért, amelyet majd november 20-án, Kotoban rendeznek meg.
A felnőttek között a K-1 Max sorozat 63 kg-os nyolcaddöntőjét november 8-ra tették, a helyszín pedig Tokyo lesz. A World Grand Prix legjobb 16 harcosa október 2-án mérkőzik meg egymással Dél-Koreában, Szöulban. A résztvevő felek között találjuk többek között Badr Harit, Allistair Overeemt, Remy Bonjasky-t, a kelet-európai bajnokot, Freddy Kemayot.

Remy Bonjasky ismét harcba száll

p.sz.
>
További hírek:
Információ:
Ebben a galériában feltűnik a magyar Pop-Rock élet szereplői által ihletett koll...
Legfrissebb híreink:
Harcosokklubja Fórum
Csak egy kép... utoljára:(
vác-gábor)
Kodokan Judó utoljára:(
kaoklai)
Brazil Jiu-Jitsu utoljára:(
kaoklai)
Videók "per" pillanat utoljára:(
Szocso)
Badr Hari utoljára:(
Vega)
Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu

![Gagyi Mami, mint két tojás DVD [ Big Mommas: Like Father, Like Son ]](http://www.dvd.co.hu/images/2011/05/20/2389__580_2011052003850_518.jpg)