K-1 World GP kelet-európai elődöntők, Bukarest

Sebastian Ciobanu kiütéssel győzte le Mighty Mot a K-1 World GP kelet-európai elődöntőjében. Freddy Kemayo pontozással jutott a döntőbe.
Sebastian Ciobanu - Mighty Mo
Ciobanu a negyedöntőben Daniil Sapljashint verte meg pontozással, míg Mighty Mo Roman Kleiblt győzte le. A román lábra kezdett el dolgozni, viszont kapott egy nagy pofont a hatalmas testű Mighty Motól és padlóra került bő fél perc elteltévl. Amikor Mo ütéstávolságba került adott is a románnak, de fél erccel a az eslső menet végelőtt Ciobanu nyakon térdelte az ezután összerogyó amerikait. Ez volt a bukaresti gála első kiütése. Mighty Mo nagyot kapott, mert hosszú percekig képtelen volt felállni. Pedig a menet elején még úgy tűnt, hogy Mo gyorsan el fogja intézni Ciobanut.
Alexey Ignashov - Freddy Kemayo
Ignashov Sakalauskast verte a negyeddöntőben, Freddy Kemayo pedig Sergei Lascenkot győzte le. Elég óvatosan kezdett mindkét fighter. AVörös Skorpió becenévre hallgató Ignashov pedig igen nyugott volt és egy kombinációval nyitott. Kemayo főleg rúgásokkal operált, míg az ukrán a jobb-bal kombinácikat részesítette előnyben. A második menet elég gyorsan eltelt annak ellenére, hogy gyakorlatilag semmi sem történt. De érthető, tartalékolni kell a döntőre. A harmadik menetben em kapkodtak túlságosan a felek, de Ignasov többet ütött és talált, mint Kemayo. A pontozó bírók viszont Freddy Kemayot látták jobbnak.

Ciobanu Mighty Mo nyakát találta el, miután az óriás összerogyott
Alexey Ignashov - Freddy Kemayo
Ignashov Sakalauskast verte a negyeddöntőben, Freddy Kemayo pedig Sergei Lascenkot győzte le. Elég óvatosan kezdett mindkét fighter. AVörös Skorpió becenévre hallgató Ignashov pedig igen nyugott volt és egy kombinációval nyitott. Kemayo főleg rúgásokkal operált, míg az ukrán a jobb-bal kombinácikat részesítette előnyben. A második menet elég gyorsan eltelt annak ellenére, hogy gyakorlatilag semmi sem történt. De érthető, tartalékolni kell a döntőre. A harmadik menetben em kapkodtak túlságosan a felek, de Ignasov többet ütött és talált, mint Kemayo. A pontozó bírók viszont Freddy Kemayot látták jobbnak.
p.sz.
>
Információ:
Legfrissebb híreink:
Harcosokklubja Fórum
Egészségügy utoljára:(
Luisz)
Vitali Klitschko a WBC világbajnoka utoljára:(
Pacific)
Történések az MMA világában! utoljára:(
fist2)
Judo bohócok vagy szakemberek? utoljára:(
belekotty)
A BUDO ÉS A TÖBBI HARCMŰVÉSZET SZEMFÉNYVESZTŐI utoljára:(
Kodiak69)
Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu

![Gagyi Mami, mint két tojás DVD [ Big Mommas: Like Father, Like Son ]](http://www.dvd.co.hu/images/2011/05/20/2389__580_2011052003850_518.jpg)