Kótai Mihály és Vörös Roland is győzni akar
2010. febr. 4., csütörtök, 05.43.58 CET

A február 6-án a Papp László Sportarénában rendezendő ColliZion K-1 MAX gálán a magyar-olasz nemzetközi verseny mellett Kótai Mihály is ringbe lép hat menetben. Vörös Roland egyedüli magyar versenyzőként próbálja majd elhódítani a K-1 Max Európa-döntőjében a bajnoki címet.
JEGYÁRAK
ONLINE JEGYVÁSÁRLÁS
JEGYÁRAK
ONLINE JEGYVÁSÁRLÁS
Az egykori IBO és WBF nagyváltósúlyú világbajnok, Kótai Mihály az osztrák Thomas Hengstberger ellen fog hat menetes profi boxmérkőzést vívni a ColliZion K-1 MAX gálaesten. A mérkőzés vezetője Kovács "Kokó" István lesz.
"Nagyon örülök, hogy ezen a gálán én is boxolhatok, bár nagyon sok barátom kérdezte, hogy mi a helyzet, új sprotágat váltottam, hogy ismét K-1-es gálán boxolok. Sanyi (Bárdosi) is felhívot, de mondtam neki, hogy nyugodj meg, a babérjaidat nem fogom veszélyeztetni. Hat menetet fogok boxolni egy osztrák ellenfél ellen."
"Azt gondolom, hogy az az idő ami rendelkezésünkre állt, Veres László segítségével fel tudtunk a mérkőzésre teljesen készülni. Remélem, hogy egy jó formát fogok mutatni. Nagyon nagy pozitívum, hogy a súlyom közelít a régihez, 71 kilóval fogok menni. Mostmár csak az van hátra, hogy boxolnom kell. A másik pozitívum, amit nagyon köszönök Kokónak, hogy elvállalta a vezetést. Úgyhogy nagyon köszönöm és remélem jól fog szórakozni a közönség."
Vörös Roland egyedüli magyarként próbálja majd elhódítani az Európa-bajnoki címet a Papp Lászlo Sportarénában. Harcosunk a második elődöntőben a francia kick-box bajnok, Philippe Salmon ellen küzd meg a döntőbe jutásért.
A másik ágon a horvát Frane Radnic és Mihai Barbu küzd meg egymással. Vörös Roland bizakodó, a felkészülés során sem volt semmi baj és győzelemre törekszik szombat este.
"A felkészülésem nagyon jól sikerült. Egy francia ellenféllel fogok kezdeni, aki nagyon erős versenyzőnek számít, fordított alapállású. Kielemeztük róla a videókat és kidolgoztuk a megfelelő taktikát. Reméljük, hogy minden nagyon jól fog sikerülni. Természetesen meg akarom nyerni ezt az egész tornát."

Kótai győzelmet akar

Vörös Roland bizakodó és elszánt
A másik ágon a horvát Frane Radnic és Mihai Barbu küzd meg egymással. Vörös Roland bizakodó, a felkészülés során sem volt semmi baj és győzelemre törekszik szombat este.
"A felkészülésem nagyon jól sikerült. Egy francia ellenféllel fogok kezdeni, aki nagyon erős versenyzőnek számít, fordított alapállású. Kielemeztük róla a videókat és kidolgoztuk a megfelelő taktikát. Reméljük, hogy minden nagyon jól fog sikerülni. Természetesen meg akarom nyerni ezt az egész tornát."
További hírek:
Információ:
Két Miss Balaton szépségkirálynőt koronáztak ...
Legfrissebb híreink:
Harcosokklubja Fórum
Mike Tyson utoljára:(
Tyson 4 Life)
Karate utoljára:(
hatchet)
Edzésmódszerek, technikák, erőnlét, gyorsaság utoljára:(
Charcutier)
UFC utoljára:(
Hibbantka)
Grappling utoljára:(
Luisz)
Ingyenes Mail
Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2010. - www.mconet.hu - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.biz