
Tegnap, azaz szeptember 26-án került megrendezésre Szöulban az Olimpiai Csarnokban a K-1 világának 16 legjobb harcosa közti küzdelemsorozat, amelynek eredményeképpen kialakult a mezőny a december 5-i döntőre. A neves eseményre jó szokás szerint Japánban kerül sor, ezúttal a Yokohama Arénában. A legjobb nyolc harcos közül ott kerül ki a győztes, aki egy évig a világ tetején ülhet.

A Yokohama Aréna 17,000 fő befogadására alkalmas
Ma a győztesek, Ruslan Karaev, Remy Bonjasky, Jerome Le Banner, Errol Zimmermann, Semmy Schilt, Ewerton Teixeira, Alister Overeem és Badr Hari, az Olympic Parktel Hotelben gyűltek össze, hogy meghatározzák, ki kivel fog találkozni decemberben a Yokohama Arénában. Miután minden résztvevő vakon húzott számot a dobozból, felvették a pozíciót a félkörívben. Azért fontos az elhelyezkedés, mert az egymás mellett álló pózok küzdenek egymással, például A vs B; G vs H, stb.

Zimmerman idén is elbúcsúztatta Feitosa-t
Errol Zimmerman vs Badr Hari
Idén a szerencsés, aki az egyes számot húzta, az orosz Ruslan Karaev volt, aki így az első csatát vívja, tehát neki lesz a legtöbb pihenő ideje a harcok között (A pozíció). A rosszfiú Badr Hari nem tudta letörölni a mosolyt az arcáról, amikor kihúzta a kettes számú golyót. Ezzel meg is van az első meccs két szereplője, és micsoda csatának ígérkezik! Ezelőtt kétszer találkoztak egymással, idáig 1-1 az állás.

A Ruslan Karaev vs Badr Hari mérkőzés ígérkezik a legígéretesebbnek
Errol Zimmerman a hármas számú golyóval egyenesen a G pozíciót veszi fel, maximális távolságot tartva ezzel az istálló-társ Karaev-től. A Levegő Ura, elfogadva Errol kihívását, a négyes számmal a H pozíviót vette fel. Kissé mintha félelem tükröződött volna a szemében, de Zimmerman annyit mondott: "azért hívtam ki Remy-t, mert az aktuális bajnokkal akarok küzdeni..."
Ewerton vs LeBanner

Teixeira a Kyokushin karatéra építi harcstílusát
Az ötös számot Jerome LeBanner-nek sikerült kihúznia, így az E pzíciót foglalja el. Rögtön őt követi a hollandok óriása Semmy Schilt, aki a hatos golyót húzta az F pozícióért. Azért ez a harc sem ígérkezik gyengének, azt meg kell hagyni. Egyetlen mérkőzésünk maradt már csak kizárásos alapon, az Ewerton vs Overeem. Előbbi a D, míg utóbbi harcos a C pozíciót tudhatja magáénak. Őszintén megvallva, nem fogunk unatkozni az idei döntőn sem, hiszen minden meccs izgalmasnak ígérkezik, de hát győzzön a jobbik...
FS - MCOnet
Szólj hozzá a fórumban! - MCOnet Fight-Küdősport fórum - Fight.hu fórum
>
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu









![Gagyi Mami, mint két tojás DVD [ Big Mommas: Like Father, Like Son ]](http://www.dvd.co.hu/images/2011/05/20/2389__580_2011052003850_518.jpg)
