Évadzáró rendezvény tartottak a Magyar Kempo Szövetségnél
2020. január 30. 13:10

Évadzáró rendezvény tartottak a Magyar Kempo Szövetségnél
Megtartotta évnyitó-évzáró ünnepi rendezvényét a Magyar Kempo Szövetség szombat este, az M1 Gastland Étteremben. A hagyományoknak megfelelően évet értékelt Lacza Ádám Illés elnök, emellett pedig kiosztották az elmúlt év legjobbjainak járó díjakat.

Mintegy százötven fős rendezvény keretében tekintett vissza a Magyar Kempo Szövetség 2019-re, amely több kiemelkedő eseménnyel is kecsegtetett. Az áprilisi, spanyolországi világbajnokságon és az októberi, portugáliai Európa-bajnokságon is bronzérmes lett a magyar válogatott. E kiemelt tornák mellett három magyar bajnoki fordulón, a Felcsút Kupán, a Budakeszi Kempo Kupán és az Újfehértói Kempo Kupán léptek tatamira a harcosok, a versenynaptárt pedig kiegészítette még több hazai és külföldi megmérettetés, mint az oroszországi MMA és grappling vb, a Küzdelmek Éjszakája profi K-1 gála Esztergomban, vagy a legkisebbeknek életre hívott Herceghalmi Utánpótlás Kupa.


dijazott1


Lacza Ádám Illés, a Magyar Kempo Szövetség elnöke ünnepi beszédében kiemelte, hogy maximálisan elégedett a versenyzők elmúlt évi teljesítményével, különösképpen a nemzeti csapat eredményeivel. A sportvezető hozzátette, hogy a kempo sportdiplomácia terén is erősödött, mivel a Nemzetközi Kempo Szövetség (IKF) négy különbözö, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság által is elismert sportszervezethez csatlakozott a mögöttünk hagyott háromszázhatvanöt nap során. Az elnök fontosnak tartotta azt is megemlíteni, hogy a kempo nem csupán a versenyzőkről szól, hiszen 2019-ben is rengetegen vettek részt a harcművészeti edzéseken szimplán hobbi jelleggel.

Az est folyamán szövetségi és klubszinten is elismerték a tavalyi esztendőben kiemelkedően teljesítő sportolókat, edzőket, klubvezetőket és segítőket.

A Magyar Kempo Szövetség díjazott sportolói 2019-ben:

 

Az év legeredményesebb csapata:

Újfehértói Kempo HSE


Az év legeredményesebb férfi versenyzője:

Szabó Tibor Benedek (Újfehértói Kempo HSE)

Az év legeredményesebb női versenyzője:

Csikós Beatrix (Firewolf KSZE)

Az év legeredményesebb junior fiú versenyzője:

Lacza Ábel (Hegyvidék Harcosai Küzdősport Akadémia)

Az év legeredményesebb junior lány versenyzője:

Ódor Lili (Hegyvidék Harcosai Küzdősport Akadémia)

Az év legeredményesebb gyermek fiú versenyzője:

Frankó Olivér (Herceghalmi Kempo Dojo SE)

Az év legeredményesebb gyermek lány versenyzője:

Frankó Alíz (Herceghalmi Kempo Dojo SE)

Felnőtt férfi magyar bajnokság:

1. Szabó Tibor Benedek (Újfehértói Kempo HSE)

2. Karácsonyi Krisztián (Hegyvidék Harcosai Küzdősport Akadémia)

3. Kockás Dávid (Hegyvidék Harcosai Küzdősport Akadémia)

Felnőtt női magyar bajnokság:

1. Orbán Rebeka (Herceghalmi Kempo Dojo SE)

2. Csikós Beatrix (Firewolf KSZE)

3. Bokor Bianka (PDM Gym)

Junior fiú magyar bajnokság:

1. Kriston Csaba/Németh Ádám Lehel (Újfehértói Kempo HSE/Jász Kempo Karate Klub)

2. Lacza Ábel (Hegyvidék Harcosai Küzdősport Akadémia)

3. Ódor Erik (Hegyvidék Harcosai Küzdősport Akadémia)

Junior lány magyar bajnokság:

1. Ódor Lili (Hegyvidék Harcosai Küzdősport Akadémia)

2. Szilágyi Júlia (Felcsúti Fehér Tigrisek Kempo HSE)

3. Bakk Eszter (Fighting Kempo Pokorni Team)

Lány gyermek magyar bajnokság:

1. Frankó Alíz (Herceghalmi Kempo Dojo SE)

2. Tóvári Kincső (Herceghalmi Kempo Dojo SE)

3. Osvald Hanna (Budajenő Kempo Klub)

Fiú gyermek magyar bajnokság:

1. Frankó Olivér (Herceghalmi Kempo Dojo SE)

2. Valencsik Richárd (Felcsúti Fehér Tigrisek Kempo HSE)

3. Kerek Ádám (Firewolf KSZE)

Ami a 2020-as szezont illeti, az Esztergom-Kertváros Kupával rajtol március elején, a válogatott bő kerete azonban már az év elejétől összetartásokon vesz részt, mivel április végén rendezik a világbajnokságot. A sportág történetében először Afrikában, a tunéziai Hammametben adnak számot tudásukról a harcművészek. Áprilisban elindul a magyar bajnokság is a Felcsút Kupával, vagyis sűrű lesz a tavaszi program.

Pecsuvácz Péter

Küzdősportban támogatónk a profight.hu