Shotokan Európa-kupát rendeztek Hévizen
2016. October 15. 13:45

Shotokan Európa-kupát rendeztek Hévizen
Egy újnak mondható szervezet életében mindig nagy eseménynek számít az első kiemelkedő jelentőségű verseny. A Budo Karate of Hungary szövetség első nemzetközi versenyét rendezte október 8-án Hévíz városában.



Az 1. Hévíz Kupa Ippon Shobu Európa Kupa a szövetség nyílt országos bajnoksága is volt egyben. A versenyt Papp Gábor Hévíz város polgármestere és Csősz-Tóth Norbert 8 danos mester, a szövetség technikai igazgatója nyitotta meg, a megnyitó ünnepséget a modern tánc mellett dobos fellépők tették "ütőssé". Ez egy nagy megmérettetés volt, 20 egyesület közel 200 versenyzője indult mintegy 400 nevezéssel. Ez önmagában is szép létszám, de annak fényében, hogy másik szövetség is nyílt országos bajnokságát szervezte szombaton illetve több külföldi nagy rendezvény is volt ebben az időpontban, a nevezések száma még inkább kiemelkedőnek tűnik. Voltak kategóriák, ahol 30 feletti indulóból kellett eljutni a dobogóig.

Mind a 20 klub jelenlévő versenyzői, edzői és bírói is elégedettek voltak mind a szervezéssel mind a bírói munkával. A magas létszám ellenére a délutáni órákban sikeresen, sérülések nélkül lezárult a rendezvény.

A szervezők nem titkolt szándéka a hagyományteremtés, miszerint a tapasztalatok és a visszajelzések felhasználásával a mostani sikeres rendezvény folytatásaként a jövőben is megrendeznék a versenyt.

Az ippon shobu versenyrendszer egyre inkább háttérbe szorult az elmúlt években, biztató lehet a tradicionális versenyrendszert kedvelő versenyzők és felkészítő edzők számára hogy újabb nagy nemzetközi versennyel bővül az amúgy színes paletta.

  A legeredményesebb klubnak a Sun-Done Ajka bizonyult, míg a legeredményesebb külföldi klub a szerbiai Palics csapata lett.

 Harcművészetben támogatónk a profight.hu

Gregor László