

A magyarországi Kyokushin immáron három évtizedes sikertörténete, és a világ Kyokushinjában elfoglalt igen előkelő pozíciója, szilárd alapot jelenthetett egy olyan „mega-kihívás” felvállalására, mint a világ Kyokushin szervezeteinek egy asztalhoz ültetése, illetve egy független Kyokushin Világbajnokság megrendezése.
Már 20 kyokushin és fullcontact szervezet, ill. csoport vesz részt az októberi VB-n
Erre az irgalmatlan feladatra, csak egy olyan „szent őrült” vállalkozhatott, mint Sensei Brezovai Sándor. A szentesi karatemester 2 évvel ez előtt jutott az elhatározásra, hogy megpróbál békét tenni a rivalizálók között, és Kancho Hatsuo Royama segítségével, a KIKO Kyokushin-kan világszervezet égisze alatt, megrendezi ezt az egyedülálló világtalálkozót.

ALL KYOKUSHIN WORLD TOURNAMENT 2009 karate világbajnokság, Budapest Papp László Sportaréna 2009. október 2
A terveket tettek követték és elkezdődött szervezőmunka. Brezovai Sensei erőfeszítéseinek, immáron igen erőteljesen körvonalazódnak a gyümölcsei. Talán a legfontosabb tény, hogy a világbajnokságot sikerült állami nappá nyilváníttatni, így a Magyar Állam három napra a szervezők rendelkezésére bocsátotta a Papp László Sportarénát. Mindezidáig, közel 20 világszervezet jelezte indulási szándékát az eseményen, amelyek közül 6 szövetségi vezető, január 24-én, az első hivatalos nemzetközi sajtótájékoztatón is megjelent, és nyilvánosan is letette voksát az esemény mellett.
Ezt a rovatot azért hoztuk létre, hogy az érdeklődők folyamatos szakmai tájékoztatást kapjanak a világbajnokság körül zajló eseményekről. Írásaink elsősorban a magyar válogatott munkájával, a külföldi bajnokokkal, illetve a válogatóversenyekkel és a felkészülés fontosabb állomásaival foglalkoznak majd. Reméljük, hogy olyan mennyiségű és minőségű információt tudunk majd nyújtani olvasóinknak, hogy azután alig várják a VB. startját 2009. október 2-án.
Schmidt Péter
Szólj hozzá a fórumban! - MCOnet Fight-Küdősport fórum - Fight.hu fórum
| << | Május 2012 |
>> | ||||
| H | K | Sze | Cs | P | Szo | V |
| 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | |
| 7 | 8 | 9 |
| 11 | 13 | |
| 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 |
|
| 21 | 22 | 23 | 24 | 25 |
| 27 |
| 28 | 29 | 30 | 31 | |||