
Meghívást küldünk idén is, az immár hagyománnyá vált nyári siófoki nyári wellness, harcművészeti és életmód táborunkba.

A harcművész és életmód tábor szervezési folyamatában, a hotelbe le kell adnunk egy előzetes létszámot, amit a csoportokkal történt egyeztetéseket követően összesítve határidősen le kell küldenünk a szállodába.
Ezért szeretnénk egyeztetni, hogy az előzetes előrejelzéseket követően, küldjétek meg részünkre, hogy szervezetetekből, intézményetekből nagyságrendileg hány fő várható a táborba? Sportoló/szülő/hozzátartozó, illetve kísérő bontásban.
Az idei évben táborunkat kiszélesítettük a szülőkre, kísérőkre, hozzátartozókra, illetve a klubokhoz , intézményekhez közel álló szimpatizánsokra, barátokra, támogatókra is, növelve így a csapat egységét, összefogását, illetve támogatási lehetőségeit.
Kérjük és javasoljuk, hogy Te is mozgósítsd s látókörben levő olyan embereket és szimpatizánsokat, akik részvételükkel, jelenlétükkel, -egy sikeres tábort követően - megismerve a munkátokat és a közvetített pozitív értékeket, a későbbiek során is várhatóan segítik a klub munkáját a jövőben.
Együtt a klub, együtt a Család..
(szülőként, támogatóként, stb..- e program keretében tavaly már összesen kb 20 fő kísérő, szülő vett így részt a táborban, akik wellness jelleggel tudtak pihenni, úszni, szaunázni, illetve edzéseken túl együtt lenni a gyermekeikkel, barátaikkal, a klubbal)
Ne felejtsd, hogy napi 3-szori svédasztalos étkezés, 2-3 ágyas szoba, ingyenes wellness használat, saját zárt strand, gyermekőrző, és további kedvezmények vannak: (pl. 4 év alatt ingyenes, 4-14 között: 5000 Ft kedv.) Nyaralni sem tudnak olcsóbban ilyen körülmények között!!
Várva megtisztelő válaszod.
Tisztelettel: Kalmár Árpád,
táborszervező
Stabilitas Sport Promotion Vezetője
Fullcontactmédia, K.T.
| << | Május 2012 |
>> | ||||
| H | K | Sze | Cs | P | Szo | V |
| 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | |
| 7 | 8 | 9 |
| 11 | 13 | |
| 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 |
|
| 21 | 22 | 23 | 24 | 25 |
| 27 |
| 28 | 29 | 30 | 31 | |||