A Kick-box Európa-bajnokság értékelése
2015. szeptember 23. 15:19

A Kick-box Európa-bajnokság értékelése
A spanyolországi San Sebastianban megrendezett WAKO Junior és Kadett Kick-box Európa-bajnokság óta három hét telt el. Kellő idő ahhoz, hogy kipihenve a fáradalmakat , okulva a tapasztalatokból rövid összegzést adhassunk.
  A Magyar Kick-box Szövetség elnöke, Galambos Péter részletes értékelést adott az Európa-bajnokság történéseiről, a rá jellemző precízséggel:

Az Európa-bajnokságon  35 ország 1.342 versenyzője adta le a nevezését. Ebből 349-en a ringes szabályrendszerekben, 922-en a tatamis szabályrendszerekben, míg 71-en a zenés formagyakorlat versenyszámokban versenyeztek.

        A magyar csapat 112 versenyszámban nevezett, e mellett három csapatküzdelemben is érdekeltek voltak. Ezt a jelentős versenyzői létszámot annak fényében kell értékelni, hogy a nagy távolság miatt az utazás és ott tartózkodás költségei magasak voltak. A Szövetség 3 bíró, valamint 3-3 fő edző költségeit fedezte, ezen kívül kifizette az összes versenyző nevezési díját is.

Jaroszkievicz Krisztián, Erdei Brúnó és Király István                                   Jaroszkievicz Krisztián, Erdei Brúnó és Király István

  A rendezőket komoly feladat elé állította egy ekkora világverseny megrendezése, mind a verseny helyszínében, feltételeiben, mind a csapatok ellátásban akadtak problémák.

        Az EB összesített, mindegyik szabályrendszer eredményét összefoglaló éremtáblázatának értékelése alapján, jelentős mértékű átrendeződés volt megfigyelhető a hagyományosan komoly utánpótlás bázissal rendelkező országok helyzetében.

          Továbbra is őrzi abszolút vezető szerepét Oroszország (63 arany, 50 ezüst- és 34 bronzéremmel), bár a két évvel ezelőtti lengyelországi EB-hez viszonyítva, most kevesebb érmet szereztek (Lengyelországban: 96 A, 61 E, 43 B).

           Olaszország fiataljai elveszítették második helyezésüket és visszacsúsztak az ötödik helyre. Helyüket a második  helyen átvették az írek, akik talán a legnagyobb fejlődést mutatták a két évvel ezelőtti teljesítményükhöz viszonyítva, hiszen akkor még csak a hetedik helyen tanyáztak. Úgy tűnik, hogy kezd beérni az ír szövetség szisztematikus utánpótlás nevelő programja.

Fésű Lajos rúg                                                         Fésű Lajos rúg

        Magyarország – nagy örömünkre – nem csak megőrizte, hanem javított is pozícióján, Spanyolországban egy hellyel előrébb végzett, azaz a két évvel ezelőtti negyedik hely után immár a nemzetek között a harmadik lett. Ennek a teljesítménynek az értékelésénél azt is látni kell, hogy a magyarok azonos számú aranyérmet (22) szereztek, mint a második helyezett írek, csupán az ezüstérmeik (14, az íreknek 21) alacsonyabb számával szorultak a harmadik helyre.
             Lengyelország velünk cserélt helyet (4. lett), ugyanakkor a korábban 5. Szlovákia jelentősen gyengébben szerepelt és visszacsúszott a 12. helyre. Ugyancsak látványos térvesztés volt látható Németországnál, amely Lengyelországban még 7. volt, de most csak a 20. (!) helyezést tudták megszerezni. Az olaszok mellett ez a másik igen komoly, figyelemre méltó negatív változás. A horvátok lényegében megőrizték korábbi pozíciójukat, Nagy-Britannia két helyezést javított (most 6. lett), csak úgy, mint a szerbek (most 8.-ok lettek). Látványosan javított viszont helyezésén Csehország, a két évvel ezelőtti 22. helyezéssel szemben San Sebastianban az előkelő 10. helyezést szerezték meg, ami igazán imponáló javulást jelent.

 A juniorok 
A juniorok

A magyar csapat szereplése

 

Csapatunk szereplése minden dicséretet megérdemel. Ez az eredmény azt jelzi, hogy a kluboknál jó kezekben van az utánpótlás és ebben az igen komoly mezőnyben még előre is tudtak lépni versenyzőink. Természetesen itt külön kiemelendő az edzők munkája, valamint általában a klubok tevékenysége, amelyek a szükséges anyagi források döntő részét is biztosították ehhez a jó szerepléshez.

                    A csapat szereplésének értékelésénél ki kell hangsúlyozni, hogy a magyar versenyzők, a tatamis szabályrendszerek közül a pontfighting (PF) és a kick-light (KL) szabályrendszerek összesített éremtáblázatát megnyerték, míg a light-contact (LC) szabályrendszerben negyedikek lettek. A pointfighting-banolyan jelentős „pontfightingos” nemzeteket előztek meg, mint Olaszország, Írország és Nagy-Britannia. Ehhez még hozzá kell venni, hogy a három csapatverseny közül kettő is megnyertek a magyar pointfighterek, amely győzelmek közül különösen a junior csapatgyőzelem a legértékesebb.

           A Kick-light éremtáblázat további helyezéseit a magyarok után, az olaszok, lengyelek és csehek szerezték meg, de a mi versenyzőink mindegyik éremfajtában felülmúlták riválisaikat. A magyarok „hagyományos” versenyszámában, a light-contactban-ban  „csak” a negyedik hely sikerült, igaz, hogy így is csak az ezüstjeink alacsonyabb száma miatt szorultunk le a dobogóról, mivel Nagy-Britannia versenyzői azonos számú aranyat nyertek, de eggyel több ezüstöt (2), mint mi. Ezen a szereplésen lesz mit javítani a jövőben.

          A ringes szabályrendszerekben összesen egy magyar versenyző indult (Kádas Gábor, K-1), aki ezüstérmet szerzett. Az összesen egy ringes indulásban feltehetően szerepet játszottak a magas részvételi költségek, de csak ez, önmagában nem lehet az oka ennek az erősen korlátozott számú szereplésnek, bármely sikeres is volt az.

              A magyar versenyzői létszámot összesen 12 klub adta. A nagy távolság miatt a részvételi költségek magasak voltak és azt nem mindegyik EB kvalifikációval rendelkező klub tudta vállalni. Mindez ismét kiemeli az utánpótlás neveléssel kapcsolatos szövetségi és klub feladatok fontosságát.

                   A versenyzők közül külön ki kell emelni Erdei Brúnót (Halker-Király Team), aki mindhárom (!) tatamis szabályrendszerben az első helyen végzett és tagja volt az aranyérmes junior PF csapatnak is.

           A magyar bírók közmegelégedésre végezték munkájukat, amit az is bizonyít, hogy aktívan részt vettek a döntőkben is.

       Összefoglaló értékelés

A magyar EB részvétel sikeres volt, sikerült a pozíciónkat megőrizni, illetve javítani az európai utánpótlás mezőnyben, azonban a versenyzőket indító klubok alacsony száma, az összesen egy ringes induló, valamint a kevésbé sikeres light-contact  szereplés további szükséges és a jövőnk szempontjából rendkívül fontos teendőkre kell, hogy felhívja a szakmai vezetés figyelmét.”

       A kiutazó magyar válogatott vezetője, Zrínyi Miklós mesteredző, alelnök a light-contact és a kick-light versenyt értékelte röviden:

„Az eredményekkel maximálisan elégedett vagyok.
                A csapat összeállításánál örömmel láttam, hogy a megszokott néhány klub mellett új egyesületek is hoztak versenyzőket. Ez már a nyári edzőtáborban is látszott, szinte mindenki ott volt, aki indult az Európa-bajnokságon. Ez szerintem az egyik sarkalatos pontja a fejlődési lehetőségnek.
           A részt vevő versenyzők közül mindenki a lehető legtöbbet hozta ki magából. Természetesen voltak akiknél az ellenfél volt jobb, volt néhány akinek a bírókkal is meg kellett küzdeni, ám a lényeg, hogy emelt fővel jöhettek le a küzdőtérről.
          Light-contactban megfigyelhető némi visszaesés, de ez az elmúlt évek hozadéka. Sajnos egyre kevesebb az a sportoló, aki teljes mellszélességgel oda áll az edzések és a versenyzés elé.
             Kick-lightban az éremtáblázaton elfoglalt első helyünk azt bizonyítja, hogy itt egy kicsit eredményesebb csapatépítés folyik.
          Legfontosabb feladatunknak azt tartom, hogy az utánpótlás versenyzőknek egyre nagyobb lehetőséget, illetve támogatást kell biztosítanunk, ugyanis valahogy meg kell tartanunk Őket. Az utóbbi években ugyanis  visszaesést tapasztalhattunk azok körében, akik versenyszerűen akarják a kick-boxot űzni.”

Galambos Rohonczi Bálint                                                        Galambos Rohonczi Bálint

Részletes eredmények:

POINTFIGHTING SZABÁLYRENDSZER:
Kadett 1 korosztály:
Fiúk:
28 kg.
Európa-bajnok: Nathan Kelly (Írország)
2.Mihail Georgijev (Bulgária)
3. Wallandt Gergely (Magyarország,Halker-KirályTeam Kick-box Akadémia) Edző: Király István
3.Liam Holden (Nagy-Britannia)
6.Hammer Máté (Magyarország,Halker-KirályTeam Kick-box Akadémia)

32 kg.
Európa-bajnok: Davitt Neary Neary (Írország)
2.Dylan De Anna (Olaszország)
3.Gergely Balázs (Magyarország,Halker-KirályTeam Kick-box Akadémia) Edző: Király István
3.Harison Doyle (Nagy-Britannia)
5.Stumpf Márk (Magyarország,Békéscsabai Lakótelepi SE-Debreczeni team)

37 kg.
 
Európa-bajnok: Bálint Martin (Magyarország,Halker-KirályTeam Kick-box Akadémia) Edző: Király István
2.Luke Kelly (Írország)
3.Laurincz Péter (Magyarország,Újkígyósi SZSE-Debreczeni team) Edző:Debreczeni Dezső
3.Luke McCann (Írország)

42 kg.
Európa-bajnok: Finlay Ballantyne (Nagy-Britannia)
2.Bozsidar Cvetkov (Bulgária)
3.Laczó Tamás (Magyarország,Békéscsabai Lakótelepi SE-Debreczeni team) Edző:Debreczeni Dezső
3.Timotej Zavec (Szlovénia)

47 kg.
Európa-bajnok: Sevasztyian Kotov (Oroszország)
2. Nasser Nabizade (Németország)
3.Erős Patrik (Magyarország,Halker-KirályTeam Kick-box Akadémia) Edző: Király István
3.Tóth Bence (Magyarország,Scorpio SE) Edző:Hegedűs Zoltán

+47 kg.
Európa-bajnok:  Bozók Szabolcs (Magyarország,Halker-KirályTeam Kick-box Akadémia) Edző: Király István
2.Nejc Korotaj (Szlovénia)
3. Roy Cipriano (Svájc)
3.Daniele Patralia (Olaszország)

Lányok:
28 kg.
 Európa-bajnok:Hegedűs Hanga (Magyarország,Békéscsabai Lakótelepi SE-Debreczeni team) Edző:Debreczeni Dezső
2.Anelia Todorova (Bulgária)
3.Viczián Vivien (Magyarország,Békéscsabai Lakótelepi SE-Debreczeni team) Edző:Debreczeni Dezső
3.Elisabetta Fiorentini (Olaszország)

32 kg.
Európa-bajnok:Chiara Teodorani (Olaszország)
 2.Gombás Alexandra (Magyarország,Halker-KirályTeam Kick-box Akadémia) Edző: Király István
3.Alice Trifella (Olaszország)
3. Sarah Murray (Írország)
8.Leszkó Kitti (Magyarország,Békéscsabai Lakótelepi SE-Debreczeni team)

42 kg.
Európa-bajnok:Giorgia Russo (Olaszország)
2.Gessica Filippi (Olaszország)
3.Rozgonyi Boglárka (Magyarország,Halker-KirályTeam Kick-box Akadémia) Edző: Király István
3. Leah Grant (Írország)

Csapat Európa-bajnokság
Kadett 1 korosztály:
Európa-bajnok:Magyarország
Bálint Martin , Erős Patrik, Bozók Szabolcs, Rozgonyi Boglárka (Halker - Királyteam Kickbox Akadémia), Laurincz Péter (Újkígyósi SZSE-Debreczeni team) Edzők: Király István, Debreczeni Dezső
2.Olaszország 1.
3.Nagy-Britannia
3.Bulgária

 

Kadett 2 korosztály:
Fiúk:
42 kg.
Európa-bajnok: Corie Cook (Nagy-Britannia)
2.Anatolij Nyikiforov (Oroszország)
3.Hegedűs Botond (Magyarország,Békéscsabai Lakótelepi SE-Debreczeni team) Edző:Debreczeni Dezső
3.Luca Chioliro (Olaszország)

47 kg.
Európa-bajnok:Andrej Stricsakov (Oroszország)
7.Nagy Zalán (Magyarország,Halker-KirályTeam Kick-box Akadémia)

52 kg
Európa-bajnok: Grigorij Langavij (Oroszország)
5.Viczián Roland (Magyarország,Békéscsabai Lakótelepi SE-Debreczeni team)

57 kg.
Európa-bajnok: Danil Geraszimov (Oroszország)
2.Fésű Lajos (Magyarország,Szigetszentmiklós Tököl SE) Edző:Gnyálin István
3.Panagiotis-Dimitriosz Mexisz (Görögország)
3.Ioannisz Kantiotsz (Görögország)


69 kg.
Európa-bajnokság: Korpádi Tamás (Magyarország,Halker-KirályTeam Kick-box Akadémia) Edző: Király István
2.Maxim Vorobjev (Oroszország)
3.Szentpéteri Bence (Magyarország,Békéscsabai Lakótelepi SE-Debreczeni team) Edző:Debreczeni Dezső
3.Alekszander Simkowski (Lengyelország)

+69 kg.
Európa-bajnok:Szász Kristóf (Magyarország,Békéscsabai Lakótelepi SE-Debreczeni team) Edző:Debreczeni Dezső
2. Niklas Bogner (Ausztria)
3.Tadej Kolander (Szlovénia)
3.Andrea Costabile (Olaszország)

Lányok:

65 kg.
 Európa-bajnok: Gál Vivien (Magyarország,Halker-KirályTeam Kick-box Akadémia) Edző: Király István
 2.Simonics Elizabet (Magyarország,Halker-KirályTeam Kick-box Akadémia) Edző: Király István
3.Andrea Damjanovics (Horvátország)
3. Melina-Filiz Akin (Németország)

+65 kg.
Európa-bajnok:Berta Rebeka (Magyarország,Halker-KirályTeam Kick-box Akadémia) Edző: Király István
2. Jordan Doran (Írország)
3. Alex Brennan (Írország)
3.Patrycja Jaworska (Lengyelország)

Juniorok:
Férfiak:
57 kg.
Európa-bajnok: Veres Roland (Magyarország,Halker-KirályTeam Kick-box Akadémia) Edző: Király István
2. Fletcher Thomas (Nagy-Britannia)
3.Dimitar Vaszilijev (Bulgária)
3. Dominik Pollheimer (Ausztria)
6.Csák Bence (Magyarország,Békéscsabai Lakótelepi SE-Debreczeni team)

69 kg.
Európa-bajnok: Dereece Williams (Nagy-Britannia)
6.Laurincz Zoltán  (Magyarország,Újkígyósi SZSE-Debreczeni team)

74 kg.
Európa-bajnok: Rohonczi Jenő (Magyarország,Halker-KirályTeam Kick-box Akadémia) Edző: Király István
2.Bilbolat Sabolatov (Oroszország)
3.Bálint Zoltán (Magyarország,Békéscsabai Lakótelepi SE-Debreczeni team) Edző:Debreczeni Dezső
3.Nicola Albanese (Olaszország)


84 kg.
Európa-bajnok:Davide Guffanti (Olaszország)
2.Opauszki Dávid (Magyarország,Békéscsabai Lakótelepi SE-Debreczeni team) Edző:Debreczeni Dezső
3. Mathis Teiser (Németország)
3. Martin Ellmerer (Ausztria)

94 kg.
Európa-bajnok: Ross Brennan (Írország)
2.Harangozó Gábor (Magyarország,Újkígyósi SZSE-Debreczeni team) Edző:Debreczeni Dezső
3.Andrea Boscolo Bielo (Olaszország)

+94 kg.
Európa-bajnok: Erdei Brúnó (Magyarország,Halker-KirályTeam Kick-box Akadémia) Edző: Király István
2. Dalton OShaughnessy (Írország)
3.Davide Limido (Olaszország)
3.Onur Kartal (Törökország)

Nők:
50 kg.
Európa-bajnok: Shannon Ryan (Írország)
2.Lencsés Dorina (Magyarország,Halker-KirályTeam Kick-box Akadémia) Edző: Király István
3. Van Gucht Yentl (Belgium)
3. Poppe Joyce (Belgium)


65 kg.
Európa-bajnok:Mariapia D Amico (Olaszország)
5.Szabó Dorina (Magyarország,Halker-KirályTeam Kick-box Akadémia)


+70 kg.
Európa-bajnok: Nicole Moss (Nagy-Britannia)
2.Viktoria Szokolova (Oroszország)
3.Csonka Zsófia (Magyarország,Yoko KBSE Szeged) Edző:Almási Bence
3.Anita Salvalaio (Olaszország)

Csapat Európa-bajnokság:
Junior korosztály:
Európa-bajnok: Magyarország
Veres Roland, Rohonczi Jenő, Erdei Brúnó, Szabó Dorina ( Halker - Kiralyteam Kickbox Akadémia) Opauszki Dávid, Bálint Zoltán (Békéscsabai Lakótelepi SE-Debreczeni team) Edzők: Király István, Debreczeni Dezső
2.Olaszország 1
3.Olaszország 2
3.Bulgária

 

LIGHT-CONTACT  SZABÁLYRENDSZER:

Kadett 2

 Fiú:
42 kg.
Európa-bajnok: Louis Cardin (Nagy-Britannia)
2. Maikel Vottchel (Németország)
3.Guti Dávid (Magyarország,Combat „D” SC, Szeged) Edző: Tóth Gábor
3.Kacper Zalewski (Lengyelország)

47 kg.
Európa-bajnok: William Taylor (Nagy-Britannia)
5.Kajtár Bence (Magyarország,Esztergomi KBSE)  


52 kg.
Európa-bajnok: Gregorz Blotniczki (Lengyelország)
 8.Szász Krisztofer (Magyarország,Metex05-Controll SE, Szombathely)

57 kg.
Európa-bajnok:Christian Borrometi (Olaszország)
2. Ruslan Demchyshyn (Ukrajna)
3.Fésű Lajos (Magyarország,Szigetszentmiklós Tököl SE) Edző:Gnyálin István
3. Ladislav Maruscsak (Szlovákia)

63 kg.
Európa-bajnok: Lubos Vanka (Csehország)
2. Luca-Lysander Weber (Németország)
3.Bolfán Ádám (Magyarország,Metex05-Controll SE, Szombathely) Edző:Dancsó Zoltán
3.Sebastian Samila (Lengyelország)

69 kg.
 Európa-bajnok: Vígváry Viktor (Magyarország,Esztergomi KBSE) Edző:Olasz Attila
2.Alexander Chymkowski (Lengyelország)
3.Alexander Govorukhin (Oroszország)
3.Nyikita Silka (Oroszország)
7.Szmolek Emánuel (Magyarország,Metex05-Controll SE, Szombathely)

Kadett 2 lány:

46 kg.
Európa-bajnok: Kristina Nikolova (Bulgária)
5.Kolozsvári Kinga (Magyarország,Szigetszentmiklós Tököl SE)

50 kg.
Európa-bajnok: Dominika Gumanova (Szlovákia)
6.Kovács Barbara (Magyarország,Békéscsabai Lakótelepi SE)

55 kg.
Európa-bajnok: Lorena Jurisics (Horvátország)
6.Schneider Lili (Magyarország,Szigetszentmiklós Tököl SE
7.Kürti Bonita (Magyarország,Békéscsabai Lakótelepi SE-Energy Gym)


65 kg.
Európa-bajnok:Klara Pietak (Lengyelország)
2.Makán Doroti Andrea (Magyarország,Dragon SC Hódmezővásárhely) Edző: Albert Tibor
3.Gál Vivien (Magyarország,Halker-KirályTeam Kick-box Akadémia)
Edző: Király István, Jároszkievicz Krisztián

junior férfi:

74 kg.
Európa-bajnok: Danylo Demchyshyn (Ukrajna)
6.Simon Mihály (Magyarország,Combat „D” SC, Szeged)

79 kg.
Kristijan Benedetti (Horvátország)
2.Goffredo Francioni (Olaszország)
3.Bárdosi Sándor (Magyarország, Metex05-Controll SE, Szombathely) Edző: Dancsó Zoltán
3. Marcel Demircioglu (Németország)

94 kg.
Európa-bajnok:Erdei Brúnó (Magyarország,Halker-KirályTeam Kick-box Akadémia) Edző: Király István, Jároszkievicz Krisztián
 2. Artur Kula (Észtország)
3.Mehmet Guler (Törökország)
3. Aron Ayude (Spanyolország)

+94 kg.
Európa-bajnok: Dalton Shaugnessey (Írország)
2. Christian Müller (Németország)
3.Vejmola Dániel (Magyarország,Szigetszentmiklós Tököl SE) Edző: Gnyálin István
3.Matko Zivcic (Horvátország)
6.Pődör Bence (Magyarország,Agrobio Classic KBC, Szombathely) Dancsó Zoltán

nő:
50 kg.
Európa-bajnok:Murvai Lívia (Magyarország,Halker-KirályTeam Kick-box Akadémia) Edző: Király István, Jároszkievicz Krisztián
 2.Alexandra Dimitrova (Bulgária)
3. Viktoria Kazikova (Szlovákia)
3. Tara Carroll (Nagy-Britannia)

55 kg.
Európa-bajnok:Gozde Goksuluk (Törökország)
5.Nagy Rita (Magyarország,Combat „D” SC, Szeged)
8.Vancsik Petra (Magyarország,Metex05-Controll SE, Szombathely)


60 kg.
Európa-bajnok: Urska Gazvoda (Szlovénia)
7.Farkas Julianna (Magyarország,Szigetszentmiklós Tököl SE)
 8.Gremen Petra (Magyarország,Esztergomi KBSE)


70 kg.
Európa-bajnok: Jovana Prvulj (Liechenstein)
2.Elizabeta Crnkovics (Horvátország)
3.Alina Maris (Magyarország,Esztergomi KBSE) Edző: Zrínyi Miklós
3.Ewelina Dzikowska (Lengyelország)

KICK-LIGHT SZABÁLYRENDSZER :
Kadett 2

Fiú:
42 kg.
Európa-bajnok:Piotr Stepien (lengyelország)
2.Grigorij Sudegov (Oroszország)
3.Guti Dávid (Magyarország,Combat „D” SC, Szeged) Edző: Tóth Gábor
3.Adam Touissi (Olaszország)
7.Viszket Borisz (Magyarország,Metex05-Controll SE, Szombathely)

47 kg.
Európa-bajnok: Kristian Georgiev (Bulgária)
2.Alex Larentis (Olaszország)
3.Borók Dominik (Magyarország,Esztergomi KBSE) Edző: Olasz Attila
3.Bolfán Ákos (Magyarország,Metex05-Controll SE, Szombathely) Edző: Dancsó Zoltán

52 kg.
Európa-bajnok:Debre Bence (Magyarország,Esztergomi KBSE) Edző: Zrínyi Miklós
 2.Kunya Noel (Magyarország,B&G Angels Veresegyház) Edző: Papp Attila
3.Nicola Minini (Olaszország)
3.Panagiotis Tsochataridis (Görögország)

57 kg.
Európa-bajnok:Dobroslav Radev (Bulgária)
 5.László Barnabás (Magyarország,Esztergomi KBSE)
8.Jurasits Ákos (Magyarország,Metex05-Controll SE, Szombathely)

63 kg.
Európa-bajnok:Manuel Petralia (Olaszország)
7.Bolfán Ádám (Magyarország,Metex05-Controll SE, Szombathely)
8.Kiss Levente (Magyarország,B&G Angels Veresegyház)

69 kg.
Európa-bajnok: Vígváry Viktor (Magyarország,Esztergomi KBSE) Edző:Olasz Attila
2.Legenyei Pintér Noel (Magyarország,Esztergomi KBSE) Edző:  Zrínyi Miklós
3.Nyikita Sylka (Oroszország)
3.Dimitar Petrov (Bulgária)

+69 kg.
Európa-bajnok:Adam Panek (Csehország)
5.Kiss Nándor (Magyarország,B&G Angels Veresegyház)

kadett 2 leány:
46 kg
Európa-bajnok: Stela Levicka (Szlovákia)
2.Kolozsvári Kinga (Magyarország,Szigetszentmiklós Tököl SE) Edző:Gnyálin István
3.Joalina Ferreria (Portugália)
3.Edje Demirova (Bulgária)

55 kg.
Európa-bajnok:Veronica Fenaroli (Olaszország)
2. Irina Dinislamova (Oroszország)
3.Kürti Bonita (Magyarország,Békéscsabai Lakótelepi SE-Energy Gym) Edző: Hricsovnyi Károly
3.Filipa Diaz (Portugália)
6.Schneider Lili (Magyarország,Szigetszentmiklós Tököl SE)

65 kg.
Európa-bajnok:Klara Pietak (lengyelország)
2.Irene Cipriani (Olaszország)
3.Gál Vivien (Magyarország,Halker-KirályTeam Kick-box Akadémia) Edző: Király István, Jároszkievicz Krisztián

+65 kg.
Európa-bajnok:Berta Rebeka (Magyarország,Halker-KirályTeam Kick-box Akadémia) 
Edző: Király István, Jároszkievicz Krisztián
 2.Frederica Presutti (Olaszország)

Junior férfi:
57 kg.
Európa-bajnok:Emmanouil Pissarisz (Görögország)
2.Grünczeisz Patrik (Magyarország,Metex05-Controll SE, Szombathely) Edző: Dancsó Zoltán
3. Michal Kral (Szlovénia)
3.Alexandrosz Vagianosz (Görögország)
7.Veres Roland (Magyarország,Halker-KirályTeam Kick-box Akadémia)

63 kg.
Európa-bajnok: Zan Podborsek (Szlovénia)
2. Elijah Everill (Ngay-Britannia)
3.Vigmond Richárd (Magyarország,Szigetszentmiklós Tököl SE) Edző: Gnyálin István
3.Lorenzo del Gaudo (Olaszország)
6. Hegyesi Dániel (Magyarország,Esztergomi KBSE)

69 kg.
Európa-bajnok: Marek Karlik (Szlovákia)
5.Hammer Martin (Magyarország,Halker-KirályTeam Kick-box Akadémia)

74 kg.
 Európa-bajnok:Simon Mihály (Magyarország,Combat „D” SC, Szeged) Edző:Tóth Gábor
2.Boriszlav Hadzsigenov (Bulgária)
3.Giacomo Licheri (Olaszország)
3.Ivan Novosel (Horvátország)

79 kg.
Európa-bajnok:Bárdosi Sándor (Magyarország,Metex05-Controll SE, Szombathely) Edző: Dancsó Zoltán
2.Kirils Kasevics (Litvánia)
3.Josip Palada (Horvátország)
3.Sider Ivanov (Bulgária)

94 kg.
Európa-bajnok: Erdei Brúnó (Magyarország,Halker-KirályTeam Kick-box Akadémia) Edző: Király István, Jároszkievicz Krisztián
 2. Artur Kula (Észtország)
3. Inaki Lafuente (Spanyolország)
3.Mirko Romeo (Olaszország)

+94 kg.
Európa-bajnok:Marko Jaics (Horvátország)
2.Pődör Bence (Magyarország,Agrobio Classic KBC, Szombathely) Edző: Mayer Gábor
3.Vejmola Dániel (Magyarország,Szigetszentmiklós Tököl SE) Edző: Gnyálin István

Nő:

55 kg.
 Európa-bajnok:Nagy Rita (Magyarország,Combat „D” SC, Szeged) Edző:Tóth Gábor
2. Noelia Villahermosa (Spanyolország)
3.Vancsik Petra (Magyarország,Metex05-Controll SE, Szombathely) Edző: Dancsó Zoltán
3.Serpe Marie (Franciaország)


60 kg.
Európa-bajnok: Nikola Hamerova (Csehország)
2. Elszaszer Kitti (Magyarország,Szigetszentmiklós Tököl SE) Edző:Gnyálin István
3.Denise Cedola (Olaszország)
3. Gremen Petra (Magyarország,Esztergomi KBSE) Edző:Zrínyi Miklós


 
70 kg.
Európa-bajnok:Alesa Bagari (Szlovénia)
2.Vittoria Pollone (Olaszország)
3.Alina Maris (Magyarország,Esztergomi KBSE) Edző: Zrínyi Miklós
3.Smaragda Sernikou (Görögország)



Gregor László