Edzőtáborozott a Magyar Oriental Szövetség

A Magyar Oriental, Thai-kick és Body-contact Szövetség első Országos technikai edzőtábora volt Kunszentmártonon augusztus 1-6 között!
A Magyar Oriental, Thai-kick és Body-contakt Szövetség
első Országos technikai edzőtábora volt Kunszentmártonon augusztus 1-6 között!
A "kesztyűs ringsportoknak" szervezett a Szövetség edzőtábort, mely csak a technikai oktatást tűzte ki célul! A fizikailag már jól felkészült sportolók, full-kontakt, low-kick, thai-kick és oriental szabályok között versenyeznek és az Ő, illetve edzőik munkáját segítette ez a tábor! Hét sportegyesület mintegy 30 sportolója vett részt az edzéseken.
Napi három edzéssel, a szakmai fejlődés segítése volt a Szövetség legfőbb célja. Az edzőknek előre fel kellett készülni különböző technikai, edzésvezetési gyakorlatokkal és így több az edzők által fontosnak tartott gyakorlattal lettek gazdagabbak a résztvevők! Nem csak a sportolók ismerkedtek meg más-más edzésvezetési gyakorlatokkal, hanem az edzők is tanulhattak egymástól! Esténként szakmai videózás, bírói és edzői képzések, beszélgetések zajlottak, baráti hangulatban! A régi edzők segíteni próbáltak az újonnan csatlakozottaknak, hogy minél előbb, kerülők nélkül tudjanak eredményeket elérni! A tábor utolsó napjaiban Kukucska Mihály a Szövetség Társadalmi Elnöke és Csikós Gábor World Director, látogatott a táborba és vették szemügyre a sportolók teljesítményét! A látogatást kihasználva a helyi csapat edzőjének segítettek létrehozni és megszervezni a remélhetőleg hagyománnyá váló augusztus 20.-ai Kunszentmártoni Küzdősport Gálát!
A táborvezető Heckenberger Iván volt, aki az utolsó napon instruktori és versenyzői vizsgát tartott a résztvevőknek!
Edzéseket tartott: Sándor György, Bertók Róbert, Pál Attila, Budai Zsolt és Heckenbereger Iván
A Szövetség célul tűzte ki, hogy a jövőben évente két alkalommal legyenek ilyen táborok szervezve, ahol az edzők és tanítványaik sokat tanulhatnak egymástól és az új ismeretek mindenki számára elérhetőek legyenek!
A Szövetség további hírei:
Szeptember 3.-án Malmöben mérkőzik Komáromi Attila (5x2 perc) full-kontakt szabályok szerint, valamint Domokos Norbert (5x3 perc) ,,A" kategóriás thai-box!

>
Kapcsolódó cikkek:
Információ:
Egykori Playboy nyuszik és Playmate-ek bújtak nyuszi és pillangó jelmezbe egy na...
Legfrissebb híreink:
Harcosokklubja Fórum
Egészségügy utoljára:(
Luisz)
Vitali Klitschko a WBC világbajnoka utoljára:(
Pacific)
Történések az MMA világában! utoljára:(
fist2)
Judo bohócok vagy szakemberek? utoljára:(
belekotty)
A BUDO ÉS A TÖBBI HARCMŰVÉSZET SZEMFÉNYVESZTŐI utoljára:(
Kodiak69)
Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu

![Gagyi Mami, mint két tojás DVD [ Big Mommas: Like Father, Like Son ]](http://www.dvd.co.hu/images/2011/05/20/2389__580_2011052003850_518.jpg)