Elkezdődött a Kick-box utánpótlás Európa-bajnokság
Olaszországban, Lignano Sabbiadoroban elkezdődtek a WAKO Junior és Kadett Európa-bajnokságának eseményei.
A szombati napon megérkezett a magyar válogatott is az Adriai-tenger partjára, és a mindig nagy izgalmat és stresszt okozó, délutáni mérlegelésen is túlestek a magyar versenyzők. Mindenki sikeresen hozta a versenysúlyát, így a regenerálódás, a pihenés egy napja következik majd. A magyar csapat a tengerpart melletti szálláson lakik, így egy kis fürdőzést is beiktattak többen programjukba. Vasárnap délután kerül sor a sok mindent befolyásoló sorsolásra, amelyen a világszövetség vezérkara és a szakvezetők vesznek részt. Ezzel egy időben tartják a nemzetközi bírói kar eligazítását, továbbképzését, amire szükség is van, hiszen sok országból delegáltak bírókat, és fontos az egységesség. Este a nemzeti kick-box szövetségek vezetőit látják vendégül egy bankett keretében, és hétfő délelőtt, az ünnepélyes megnyitót követően kezdődnek a selejtezők.