Már készül az utánpótlás

Lassan vége lesz a nyárnak, így a küzdősportok képviselői egyre nagyobb energiát mozgósítanak a felkészülések alatt. A Kick-Box utánpótlás válogatott is így tesz, hiszen szeptemberben Belgrádban képviselik Magyarországot a világbajnokságon.
Szép lassan azért véget ér a nyári uborka szezon, véget kell vetni a strandolásnak és a láblógatásnak, hiszen kezdődnek a felkészülések a különböző versenynekre. Szeptember 19 ás 26 között Belgrád ad otthont a Junior és Kadett Kick-Box Világbajnokágnak, ahol light- és semi contact szabályrendszerben 69 ifjú kicsk-boxer képviseli Magyarországot.
Harcosaink már javában készülnek a szeptemberi tornára és ennek jegyében az edzések mellett különböző edzőtáborokban vettek részt. ogy mennyire nagy az esemény súlya azon kívül, hogy világbajnokság, a szerb állami televízió is fog közvetíteni a döntő mérkőzések közül. A Magyar Kick-box Szakszövetség az országos bajnokokat, valamint az aktuális ranglisták első helyezettjeit nevezte a világbajnokságra a különböző kategóriákba.

A szegedi világkupán sikeresek voltak harcosaink
Harcosaink már javában készülnek a szeptemberi tornára és ennek jegyében az edzések mellett különböző edzőtáborokban vettek részt. ogy mennyire nagy az esemény súlya azon kívül, hogy világbajnokság, a szerb állami televízió is fog közvetíteni a döntő mérkőzések közül. A Magyar Kick-box Szakszövetség az országos bajnokokat, valamint az aktuális ranglisták első helyezettjeit nevezte a világbajnokságra a különböző kategóriákba.
p.sz.
>
További hírek:
Információ:
Legfrissebb híreink:
Harcosokklubja Fórum
A BUDO ÉS A TÖBBI HARCMŰVÉSZET SZEMFÉNYVESZTŐI utoljára:(
egall aladár)
Judo bohócok vagy szakemberek? utoljára:(
belekotty)
Kodokan Judó utoljára:(
straight)
Edzések. Hol? utoljára:(
chuck-d)
Karate utoljára:(
Kodiak69)
Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu









![Gagyi Mami, mint két tojás DVD [ Big Mommas: Like Father, Like Son ]](http://www.dvd.co.hu/images/2011/05/20/2389__580_2011052003850_518.jpg)
