Főoldal Események
Hozzászólok! 

Kick-Box

Öt magyar döntős Bakuban

A bakui Kick-box Európa-bajnokságon a második nap után vidám éjszakai élet zajlik a szállodákban. Egy helyi sztár énekesnő adott műsort, biliárd és ping -pong partik folynak – minden olyan program, amivel a versenyből már kiesett versenyzők mulatják az időt. Öt magyar versenyző viszont nincs itt a többséggel, Ők a döntőre készülnek!

Ebből kitűnik, hogy a magyar kick-box válogatott öt tagja került be a pénteki és szombati döntők műsorába.

Részletesen a csütörtöki, igen mozgalmas versenynapeseményeiből:

Light-contact 57 kg-ban az újonc Kovács Ádám az ukrán Dmytro Bezverkij ellen mérkőzött meg a döntőbe jutásért. A kiváló rugótechnikájú ukrán ellen Ádám nagyon szoros mérkőzést vívott.- Ifjonci fegyelmezetlensége miatt bukta el a mérkőzést, nagyon szoros arányban, mert az egyik bírónál Ő nyert, a másiknál az ukrán a harmadiknál pedig egy ponttal – ismét az ukrán! Az első menet nagyon szoros volt, a második, harmadik menetben inkább a kéztechnika lett volna a jó, de ez most nem sikerült. Bronzérmes lett.

A hölgyeknél Krempf Réka az első mérkőzésén könnyebben nyert az osztrák Lisa Köstner ellen. A döntőbe jutásért szoros mérkőzésen diadalmaskodott az orosz Valentina Filatova ellen, főképpen a sokkal jobb harmadik menetével.. A döntőben az ellenfél az olasz Vareria Calabrese lez, aki a világbajnoki cím védője,s akinek hasonló a stílusa. A mérkőzés kétesélyes!

55 kg-ban Molnár Mónika megnyugtatóan nyert az osztrák Nadja Reinigger ellenében, Hoztaaz első menetet, második már nehezebb volt, de a harmadikban ismét Molnár Mónika érvényesült. A döntőben az ellenfele a Világ- és Európa –bajnok ukrán Katerina Solovej lesz, akivel még nem találkoztak.

60 kg-ban Wágner Vivien furcsa mérkőzést vívott a horvát Mateja Pancelat ellenében. A nagy adok-kapokban beszedett egy sípcsontos testrúgást a második menetben, ami megfogta. Fel akarta adni a viadalt, de szerencsére kapott időt a regenerálódásra. A magyar csapat egyik legfiatalabb tagja így kiheverte a megpróbáltatásokat és hozta a mérkőzést a rá jellemző harcos formában. A döntőben az ellenfele az orosz Valerija Iszakova lesz.

65 kg-ban Dancsecz Bojána először harcosan küzdve verte az angol Karen Bailey-t. a döntőbe jutásért az orosz Lilija Zaidulova volt az ellenfele. Szoros mérkőzésen, Bojána vezetett, amikor összeugrottak, s az orosz versenyző vétlenül állba fejelte Bojánát, akinek felszakadt az álla, kórházba kellett vinni, s így nem jutott tovább. Ismét egy balszerencsés mérkőzés, ez az Európa-bajnokság idáig nem kényeztette el a szerencsével a mieinket.

70 kg-ban Fenyvesi Márta először nagyon szépen, technikásan küzdve nyert a német Martina Förggel szemben, a döntőbe jutásért vívott mérkőzésen viszont nem boldogult az olasz Roberta Cagno ellen. Kiütköztek a felkészülés hiányosságai, amin érdemes elmeditálni. A táborból is vissza-visszajárt dolgozni, s volt még ilyen versenyző, aki – féltve munkahelyét – ilyen „kétlaki” módon készült az EB-re. Ez a magyar sport valósága, amit nem feledtethetnek a látványos eredmények és jól hangzó projektek, s ami nem csak a kick-box sport problémája… Ez most a bronzéremhez volt elég.

+ 70 kg-ban az újonc Sélley Anna a horvát Helena Jurisic ellen lépett tatamira. Sajnos, az első menetben nem adtak pontot a bírók a sorozásos technikákra, így a második menettől egyes ütésekkel és pontokkal próbált „Panka” felzárkózni. Itt viszont két fejrúgást „benézett” s ez a végső elszámolásánál végzetesnek bizonyult. Egy ponttal ugyan, de a horvát lány jutott tovább, míg Sélleynek a helytállás dicsősége jutott.

A ringeseknél Zentai Máté nem boldogult az olasz Alex Rossi-val szemben. Nem érezte az olasz fiút, aki pedig verhetőnek tűnt. Fizikailag kell még Mátét fejleszteni, mert remek adottságai vannak, s – mint fiatal versenyzőt – taktikailag is képezni kell. Klincselésből technikák, leforgásból visszatámadás – ez mind reményteli lehetőségeket jelent a jövőben.

A hölgyek K-1 48 kg-ban Urbán Anett furcsa mérkőzést vívott az orosz Irina Mijakina ellen. A kemény és sokat szabálytalankodó orosz lány olyan technikákat használt, olyan célpontot támadott rendszeresen, amit főképpen a fiúk, de a lányok sem díjaznak, s utólag kiderült – a bírói kar sem! Ennek köszönhetően leléptették az orosz lányt,és Urbán Anett készülhet a döntőre.

Az ötödik döntősünk Koszogovits Mihály, a veterán kategóriában. Döntőzik majd az azerbajdzsáni Albert Qaribov ellen 79 kg.-ban. Mayer Gábor pörgős,igazán nem veteránokat idéző mérkőzésen vesztett az osztrák Gerald Zimmermann ellenében.

A döntőket tehát öten várják nagy reményekkel. Mindenkinek meg van az esélye, nem lehet azt mondani, hogy esélytelenül lépnek küzdőtérre, hogy ez mire lesz elég, azt a pénteki nap megmutatja majd!

Hozzászólás

Profight Küzdősport webáruház

Eseménynaptár

<< Május
2012
>>
H K Sze Cs P Szo V
 123456
789 11 13
141516171819
2122232425 27
28293031   

Szépségverseny

Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu