Beszámoló a Magyar MMA Országos Sportági Szövetség első taggyűléséről!
2017. September 26. 19:42

Beszámoló a Magyar MMA Országos Sportági Szövetség első taggyűléséről!
Megalakulása óta első taggyűlését tartott a hétvégén a Magyar MMA Országos Sportági Szövetség.
 A főbb napirendi pontok a Szövetség működtetése - ennek érdekében létrehozott munkacsoportok, bizottságok munkáinak meghatározása. Többek között a szakmai szempontok voltak az első témakőr az ülésen. Bővebben a Versenybizottság - dopping bizottság, igazolási és átigazolási rendszerek működtetése, melynek megbízott vezetője több mint tíz éves tapasztalattal rendelkező Papp Valér.

 A Szövetség sporttevékenységének megtervezése során az MMA Prémium Liga által már létrehozott többfordulós versenyrendszer és a hozzátartozó versenyszabályzatok megtartása valamint az utánpótlás versenyszabályzat elkészítése, ez által új versenyfajták és annak számának meghatározása volt terítéken.

 Több javaslat alapján a versenyszámok növelése mellett, elfogadásra került az Amatőr MMA Kupa valamint a Profi Open versenyrendszer felállítása. Ehhez tartozóan bevezetésre kerül a Profi sportolók számára is a regisztráció és a versenylicence bevezetése, ami már jól működik az amatőröknél.

 Elhangzott, hogy haladni kívánunk a kor vívmányai mentén és a nemzetközi világszervezet az IMMAF elektronikus versenyrendszerét kívánjuk használni a May Next Match –t, mely szerint fel tudjuk állítani az amatőr és profi ranglistánkat.

 Egy nagyon fontos bizottsági tevékenységről határozott a taggyűlés, a Szövetség érdekképviseletéről!
Az országos sporttevékenységünk az MMA sportágban a Szövetség kötelessége a szakág átláthatósága és a sporttörvényben meghatározott a sport szakágban valamennyi résztvevő és azokat érintő érdekképviselete. Ennek érdekében Szövetségünk létrehozta az Érdekképviseleti Bizottságot, melynek vezetési feladatit Kárpáti Tamás vállalta magára, szorosan együtt működve Kókai Gábor alelnökkel és Bárdosi Sándor Felügyelőbizottsági taggal. A Szövetség érdekvédelmének érvényesítése érdekében a Bizottság eljár a hatósági eljárások során és külső segítséget is igénybe vehet az érdekképviselet érvényesítésére. A fent említett tevékenység mellet, további feladatai közé tartozik a Magyarországon belüli az MMA sport szakágat érintő események, gálák, versenyek felügyelete valamint, e jellegű engedélykérelmek kezelése. Különös tekintettel az MMA sport szakágban versenyrendezési jogokkal nem rendelkező események, gálák, versenyek tekintetében.
A Bizottság munkája során az Elnökség által meghatározott érdekvédelmi feladatokat látja el és képviseli a Szövetség és Tagjai érdekeit, beleértve a jogi képviseletet, továbbá a Szövetség belsőszabályzatainak – határozatainak betartatását.

 További bizottságok tekintetében a Taggyűlés az Elnökség hatáskörébe vonta a Gazdasági bizottsági feladatokat. Feladatai a szövetség működési szabályzatok kidolgozása, gazdasági felépítésének megtervezése, meghatározása, éves költségvetés megtervezése, működés érdekében, szponzorok - támogatók felkutatása.

 A taggyűlés utolsó napirendi pontjaként tárgyalta egy Médiacsoport létrehozását melynek feladata az elektronikus és média megjelenések tervezése, kivitelezése - média partnerek felkutatása - elektronikus felületek kezelése – folyamatos megjelenések a felületeken- kreatív munkák készítése - videó anyagok készítése az eseményekről – műsorgyártás - elektronikus rendszerek karbantartása (feladatok közé tartozik az elektronikus versenyrendszer és a nevezési rendszer elkészítése és kezelése).

 - „Az első Taggyűlésünk jó hangulatban és sok feladatok elvégzésével zártuk. Köszönöm a Tagok pozitív és tenni akaró hozzáállását, ami előre viszi az MMA spotág fejlődését és megítélését hazánkban.” - Mondta Kárpáti Tamás az Érdekképviseleti Bizottság elnöke.

Kárpáti Tamás

Küzdősportban támogatónk a profight.hu.