Borult a papírforma: Nelson vs. Ponzinibbio
2017. July 18. 16:55

Borult a papírforma: Nelson vs. Ponzinibbio
Glasgow-ban, a THE SSE Hydro-t MMA szurkolók töltötték meg. Az indok pedig a UFC Fight Night 113 volt. Lássuk az eredményeket.

A korábbi Cage Fury Fighting Championships címvédője az első menetben könyökösökkel gázolt át Steven Ray-en. Az esélyesként ringbe lépő Ray-t 3:57-nél ütötte ki ellenfele. A skót ezzel másodjára kapott ki az eddigi hét UFC mérkőzésén.

 

Felder (+160) küzdött meg a kétszeres Cage Warriors bajnokkal egy közelharcos meccsben, ahol helyet tudott csinálni magának könyökösökkel és testre irányuló térdesekkel. Durván másfél perccel az elsó menet vége előtt körbejárta a ketrecet és iszonyatos erővel térdelte állon Ray-t. Ray a földre esett, Felder pedig azonnal kezdte is ütni, ököllel és könyökkel vegyesen. Ray minden védekezése sikertelennek bizonyult, végül egy könyökös vetett véget a találkozónak.

 

„Igzán nyugodtnak és összeszedettnek érzem magam.”-mondta Felder a meccs után, akinek apja halálát kellett feldolgoznia az edzőtábora alatt. „Úgy érzem, végre megmutathatom mire is vagyok hivatott az UFC-ben. Változtattunk pár dolgon. Találnom kellett új edzőket, meg kellett találnom az otthonomat és az egyensúlyt is. Ez tesz engem kemény harcossá. Tényleg úgy gondolom, hogy mindent megtaláltam.”

 

Ray nem volt az egyetlen, aki esélyesként váratlan eredményt kellett, hogy elfogadjon. Gunnar Nelson (-178) belesétált egy kontra jobbosba Santiago Ponzinibbio-tól az este fő mérkőzésén, melyből nem is tudott felállni. Az argentin gép a ketrec széléhez vágta ellenfelét, majd egy tiszta balossal talált be. Még pár ütést kellett elviselnie Ponzinibbio-nak, mielőtt a bíró, Leon Roberts közbelépett volna. A 30 éves küzdő sorozatban ötödik mérkőzését nyerte meg.

 

Végül, Danny Henry aratott győzelmet az addig veretlen Daniel Teymur felett. Mindhárom pontozóbíró Henryt látta jobbnak. A 28 éves sportoló ezzel már négy meccses győzelmi szériában van.

A legjobb MMA Fight Shortok a profight.hu-n.