Dillashaw visszavágót akar!
2019. január 21. 20:56

Dillashaw visszavágót akar!

T.J. Dillashaw eléggé bosszús volt a UFC Brooklyn után.

A UFC harmatsúlyú bajnoka kirabolva érezte magát a Henry Cejudo elleni vesztes nagylégsúlyú, szombat esti összecsapása után. Cejudo, a 125 fontos bajnok keményen bekezdett a meccs elején, aminek meg is lett az eredménye: 32 másodperccel az első menet kezdete után TKO-val győzni tudott.

 

Dillashaw azt mondta, hogy a füle mögött kapott találatot, lehet, hogy kissé ingatag volt, de a tényleges kiütéstől is, a meccsből való kieséstől meg pláne nagyon távol állt.

 

„Gáz, hogy ellopták tőlem.” – mondta Dillashaw a meccs utáni sajtótájékoztatón. „Kidolgoztam a belemet. Sokkal jobb vagyok ennél. Jó lett volna, ha ezt meg is tudom mutatni. Ez egy címmeccs, egy bajnok a bajnok ellen és így kell véget érnie? Egyszerűen röhejes. Az pedig elég gáz, hogy jobban tudom a dolgokat, mint a bíró.”

 

Dillashaw azt mondta, hogy mindenképpen szeretne visszavágót és ezt a UFC-nek „meg kell engednie”.

 

„Ahogyan az látható, egy kissé frusztrált vagyok.” – folytatta Dillashaw. „Ennek a sz*rnak újra meg kell történnie – nagylégsúlyban. Ez lósz*r. 12 hétig a belemet kidolgoztam, hogy idejussak, hogy 30 másodperc alatt ellopják ezt tőlem.”

 

A 32 éves Dillashaw 135 fontról 125-re fogyasztott, hogy kihívja Cejudot. Ez egy esély volt számára, hogy bővítse az örökségét és egy legyen a mindössze négy olyan UFC harcos közül, akiknek egyszerre sikerült két különböző súlycsoport bajnoki övét viselnie. A sok kételkedő ellenére is sikerült pénteken súlyhatáron belül mérlegelnie. A ketrecben azonban nem valósultak meg a tervei és úgy érzi, elvették azokat tőle. Dillashaw elárulta, hogy a korai hibáknak semmi köze a súlyvesztéséhez.

 

„Tulajdonképpen jobban éreztem magam.” – mondta Dillashaw. „Nincsenek kifogásaim a miértre. Tényleg jól éreztem magam. Az energiaszintem rendben volt. Úgy gondoltam, hogy aznap este tűzijáték lesz számomra.”

 

Azután Dillashaw gratulált Cejudonak, de megkérdőjelezte, hogy tudott úgy és annyira ünnepelni ellenfele. Cejudo elárulta, hogy ő elhitte, hogy MacDonald jó döntést hozott. A UFC elnöke, Dana White is elmonda a véleményét az esetről, szerinte szörnyű véget ért a dolog.

 

„Hogy lehetsz olyan k*rva boldog egy ilyen győzelem után?” – bosszankodott Dillashaw. „Nyilván nem vesztette el az övét, tudja majd etetni a családját és fizetni a számláit. Jó neki. Légy boldog, igen. De én nem lennék boldog, ha így nyernéz, az biztos. Nem hívnám magam bajnok bajnoknak, nem tartanám magam dupla bajnoknak egy ilyen győzelem után.”

 

A sajtótájékoztató egy pontján Dillashaw majdnem összeomlott és sírni kezdett.  Ez egy fontos meccs volt számára. Már volt szó egyszer, hogy Demetrious Johnson ellen lemegy egy divíziót. Aztán augusztusban Cejudo legyőzte Johnsont, így lett ez a meccs.

 

„Igen keserű ez most.” – mesélte Dillashaw. „Eléggé ideges vagyok. Kidolgoztam a belemet tesó. Rohadtul sírni fogok. Sok munkát tettem bele ebbe. És most nem tudom ember. Durva.”

 

Cejudo most fel akar menni 135 fontba, hogy ott küzdjön meg Dillashaw-val a címéért. Dillashaw azonban hajthatatlan, neki 125 fontban kell a visszavágó. White semmitmondó volt a jövőt illetően, a UFC nagylégsúly csoportja, pedig továbbra is az eltörlés szélén áll.

 

„Sokkal jobb vagyok Henry Cejudonál. Egyértelműen elhiszem ezt. Sajnos nem volt lehetőségem ezt bebizonítani.”

 

forrás: mmafighting.com

 

Küzdősportban támogatónk a profight.hu