https://www.high-endrolex.com/26 Elhunyt Robert Follis - Fight Online

Elhunyt Robert Follis
2017. December 19. 16:24

Elhunyt Robert Follis
Kiderült, hogy Robert Follis életének önkezével vetett véget.
Follis december 15-én, pénteken hunyt el. Hétfőn, az MMAFighting volt az első oldal, aki öngyilkosságról írt az edző halála kapcsán, állításukat a Clark megyei halottkém jelentésére alapozták. A patológia szóvivőjének tájékoztatása szerint egyetlen, fejbe lőtt golyó vetett véget az edző életének.
 
Follis 48 éves volt.
 
Halálhírét először barátnője erősítette meg Facebook oldalán.
 
„Robert Follis, aki oly sok életet érintett és változtatott meg, 2017. december 15-én eltávozott.” – írta Fukuno. „Kedves volt. Szeretetteljes volt. Együttérző volt. Robert egy hihetetlen edző volt, aki kinyitotta elménket és teret csinált benne az új dolgok befogadására.”
 
„Tudta, hogyan hozza ki belőlünk a maximumot. Szeretett barátként, testvérként, apaként, fiúként, mentorként és edzőként emlékeznek majd rá sokan.”
 
Follis 1997-ben lett Randy Couture edzőpartnere, majd végül társtulajdonos és vezetőedző lett a Team Quest-nél, az oregoni Gersham-ban. Sikerre vitte a csapatot, melynek legismertebb tagjai a két súlycsoportban is UFC bajnok Randy Couture, a korábbi UFC középsúlyú bajnok Evan Tanner, a szintén két súlycsoportban Pride Fighting bajnok Dan Henderson és az olimpiai ezüstérmes Matt Lindland.
 
Follis utolsó négy évét sz Xtreme Couture-nél töltötte Las Vegas-ban, ahol Miesha Tate-t a UFC cirkálósúlyú bajnoki címéig vezette, illetve Kevin Lee sikereiben is nagy része volt. Follis múlt hónapban jelentette be, hogy távozik az Xtreme Couture-től.

forrás: sherdog.com

Küzdősprtban támogatónk a profight.hu



https://www.high-endrolex.com/26