Két címvédés, egy új bajnok

Szombat este a Nashvilleben megrendezett Strikeforce viadalon Jake Shields megvédte középsúlyú címét Den Henderson ellen. Gilbert Melendez a japán Dream bajnok Aoki ellen óvta meg könnyűsúlyú övét, míg King Mo lett az új félnehézsúlyú bajnok Mousasi legyőzésével.
Három címmérkőzést is vívtak a Strikeforce nashville-i tornáján, ahol a könnyűsúlyú címért folyó harcban a japán Shinya Aoki a címvédő Gilbert Melendeztől kapott ki egyhangú pontozással. Az első menet nem hozott túl látványos csatát. A második menetben aztán Melendez nagyon eltalálta ellenfele orrát, amelyből elkezdett folyni a vér és bár a japán megpróbálta földre vinni a címvédőt, Melendez végig óvatos volt. A harmadik kör végére Melendez már irányította a meccset. Aoki lábzárral is próbálkozott a negyedik menetben, de Melendez nagyon magabiztos volt, az utolsó menetben még bevitt néhány nagy ütést és 50-45-ös arányban pontozással védte meg könnyűsúlyú címét.
A félnehézsúlyú címért King Mo harcolt Gegard Mousasi ellen. Már a mérlegelésen is nagyon erősnek látszott Mo, aki testi erejét és birkózó tudását kamatoztatni is tudta a ketrecben. Mousasit többször is a földre vitte, de a címvédő bizonyította, nem véletlenül ő a bajnok. Okosan és taktikusan harcolt. A harmadik menetre King Mo kicsit elfáradt, de ment előre továbbra is, Mousasin pediga negyedik menetben jött ki a fáradság. Lawal be is vitt pár ütést. Szoros csatát vívott egymással a két harcos, Lawal megint leterítette Mousasit, aki később szabálytalanul fejbe rúgta, ezért a játékvezető elvett tőle egy pontot. A harc a földön ért véget, öt nagyon kemény menet után 49-45-el King Mo nyert és ezzel ő lett az új félnehézsúlyú bajnok.
A fő eseményen Den Henderson próbálta megszerezni Jake Shields középsúlyú címét. A birkózólegenda és korábbi Pride bajnok Henderson jól kezdte az első menetet, Shields-nek sikerült túlélnie a rohamokat, de a második menettől az ötödikig magabiztosan uralta a mérkőzést. Többször is földre vitte Hendersont a menetek alatt és pontozással megvédte címét. A harc után Shields utolsó ellenfele, Jason Miller szaladt be a ketrecbe, akit alig tudtak lefogni. Elképesztő.

Néha még a legerősebbekből is kitör az érzelem,
King Mo sírta el magát a mérkőzés után

p.sz.
>
Információ:
November 21-én rendezték meg a Miss Alpok Adria budapesti d&ou...
Legfrissebb híreink:
Harcosokklubja Fórum
Vitali Klitschko a WBC világbajnoka utoljára:(
Pacific)
Csak egy kép... utoljára:(
vác-gábor)
Kodokan Judó utoljára:(
kaoklai)
Brazil Jiu-Jitsu utoljára:(
kaoklai)
Videók "per" pillanat utoljára:(
Szocso)
Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu

![Gagyi Mami, mint két tojás DVD [ Big Mommas: Like Father, Like Son ]](http://www.dvd.co.hu/images/2011/05/20/2389__580_2011052003850_518.jpg)