Május 15-én Mezőtúron ismét kinyílik a Pokol kapuja

2010. május 15-én, szombaton immár harmadik alkalommal kerül megrendezésre Mezőtúron a Pokol kapuja elnevezésű küzdősportgála, melyen az ország legjobb, vegyes harcművészetekben jártas sportolói lépnek ketrecbe.
A Juhász Attila vezette mezőtúri szervezőcsapat tavaly két alkalommal is bizonyította, hogy az általuk megrendezett Pokol kapuja gálák bírják az összevetést az ország legrangosabb küzdősportrendezvényeivel. Már a debütáló viadal is 600 nézőt vonzott, a főmeccset az MMA-világbajnok Felföldi Szabolcs vívta. A novemberi dzsembori színvonala sem maradt el a nyitórendezvényétől, több mint 1200 szurkoló biztatta a harcosokat, a hangulat a futballmeccsek miliőjét idézte, zúgott a Ria, Ria, Hungária!
A mezőtúri küzdősportolók az évek alatt respektet vívtak ki maguknak a hazai keményfiúk társadalmában, a Juhász Attila vezette, a sportágnak több korosztályos bajnokot adó Ászok dzsúdócsapat mellett megalakult a város legjobb vegyes harcművészeit tömörítő Ász Fighters. A K-3-ban és MMA-ban meccselő Juhász-tanítványokat ma már az ország legjobbjai között emlegetik, Juhász Dávid, ifj. Juhász Attila, Kiss Károly, Dolog György és Sőrés Sándor megbecsült résztvevője a rangos gáláknak. Juhász Dávid több győztes meccset számlál, akárcsak bátyja, ifj. Juhász Attila, akik szereplője az április 17-i It’s Showtime Budapest gálán lebonyolításra kerülő K-3 bajnoki döntő 65 kilogrammos fináléjának. A karrierjét dzsúdósként kezdő Sőrés Sándor is egyre komplexebb ketrecharcos, akárcsak a békési Szabó Sándor edzőnél kitűnő thai-boksz alapokat kapó Dolog György és Kiss Károly.
Tavaly év elején merült fel egy saját gála rendezésnek terve, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy az Ász Fighters menői a város küzdősport szerető közönsége előtt is bemutatkozhassanak. Az áprilisi „matek” sikere után nem volt kérdés, hogy novemberben is sor kerül a viadalra.
- Az első két rendezvényre még mi, szervezők kerestük a harcosokat, hogy tiszteljék meg részvételükkel viadalunkat – emlékezett a kezdésre Juhász Attila. – Mára eljutottunk oda, hogy a legjobb vegyes harcművészeti klubok vezetői jelentkeznek, hogy sportolóikat szívesen küldenék ketrecbe a Pokol kapuja gálán.
A hazai klasszisok közül Felföldi Szabolcs, Polgár Ádám, Polgár Norbert is ketrecbe, illetve ringbe lépett Mezőtúron, de a már említett helyi élversenyzők, Juhász Dávid, Kiss Károly, Dolog György és Sőrés Sándor sem hiányoztak. Felföldi „Hegylakó” Szabolcs kivételével a fent nevezett urak az idén is megmutatják magukat a helyi főiskola tornacsarnokában lebonyolításra kerülő rendezvényen, de érkezik a már debreceni színekben küzdő, öt küzdősportágban is bajnoki címmel rendelkező kőkemény Soltész László is.
A szervezők a május 15-i rendezvényen 15-16 összecsapást terveznek, a résztvevők thai-boksz-, K-3-, MMA-, superfight-stílusban csapnak össze.
- Tudjuk, nem lesz könnyű felülmúlni a tavalyi két sikeres gála színvonalát, de állunk a kihívás elé! Megtapasztaltuk, hogy nem csak a városban van igény a jó harcra, de az ország távolabbi részéből is sokan érkeztek rendezvényeinkre. Reméljük, ez az idén is így lesz, már sokan jelezték érkezésüket. Sorozatnak szánjuk a Pokol kapuja küzdősportgálát, hagyományt szeretnének teremteni. A legjobb magyar harcosok mellett május 15-én is jönnek külföldi fighterek, szlovák, román és moldáv sportolókkal állunk kapcsolatban. Mezőtúrra várjuk azokat a szurkolókat, akik kemény, harcos bunyót szeretnének látni. Olyan gálát akarunk rendezni, amelyre nem csak a helyiek, de az ország küzdősportrajongói is felkapják a fejüket!
Díszvendégként világsztárokat hívtak a szervezők, a román dzsúdó Európa- és világbajnok, a manapság MMA-ban menetelő Lungu Sándor is jelen lesz Mezőtúron, de a hírek szerint a hollandok K-1 világbajnoka, Semmy Schilt is megtiszteli az eseményt.
Pokol kapuja gála helyszíne: Mezőtúr, Tessedik Sámuel Főiskola tornacsarnoka, Petőfi tér 1.
Jegyek a helyszínen, valamint április 15-től elővételben a Primer Elektronikai üzletben (Mezőtúr, Földvári út. 4.) és a Játék-ajándék boltban (Mezőtúr, Dózsa György út. 12.) kaphatók.
Jegyár: 2000Ft, 10 év alatt gyermekeknek ingyenes a belépés.

Ismét kinyit a Pokol kapuja

Kemény összecsapások lesznek, thai-box,
MMA, K-3, superfight stílusban

>
Információ:
Legfrissebb híreink:
Harcosokklubja Fórum
Egészségügy utoljára:(
Luisz)
Vitali Klitschko a WBC világbajnoka utoljára:(
Pacific)
Történések az MMA világában! utoljára:(
fist2)
Judo bohócok vagy szakemberek? utoljára:(
belekotty)
A BUDO ÉS A TÖBBI HARCMŰVÉSZET SZEMFÉNYVESZTŐI utoljára:(
Kodiak69)
Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu

![Gagyi Mami, mint két tojás DVD [ Big Mommas: Like Father, Like Son ]](http://www.dvd.co.hu/images/2011/05/20/2389__580_2011052003850_518.jpg)