MMA az ICE Centerben - Pánhungária Kupa

A nemzeti MMA bajnokság szervezése befejeződött. A sok lemondással járó és kemény felkészülési időszak is véget ért a versenyzők számára. Most viszont már a csaták következnek. Meglehetősen sok sérülés nehezítette a szervezők dolgát de a fightcard immár teljes.
Június 19-én, veszi kezdetét a Pánhungária Kupa nemzeti MMA bajnokság. A szervezők remélik, hogy aki június 19. én kilátogat az eseményre valódi presztizs csatákban gyönyörködhet. A programot más műfaj képviselői is színesítik. A verseny előtt fellép Fankadeli , majd a mérkőzések szüneteiben az UTE ifjú birkózói tartanak látványos bemutatót Kapuvári Gábor birkózó olimpikon vezetésével. 16 versenyző, három súlycsoport és megannyi kemény pofon és kőkemény összecsapások.
Nehézsúlyban:
Dietz Gusztáv
Kalmár István
Vesztergomi József
Pálfi Attia
-84 kg.:
Halmi Viktor
Puksa Ferenc
Bonifert J.
Jónás Attila
Puskás János
Berta Csaba
Robotka László
Gyurcsik zoltán
-72kg.:
Görbics Gábor
Pogár Máriusz
Buchinger Iván
Kmegy Dániel
Jegyek még kaphatók 2900. és 5900. Huf közötti árakon a helyszínen.

Pánhungária Lupa
Nehézsúlyban:
Dietz Gusztáv
Kalmár István
Vesztergomi József
Pálfi Attia
-84 kg.:
Halmi Viktor
Puksa Ferenc
Bonifert J.
Jónás Attila
Puskás János
Berta Csaba
Robotka László
Gyurcsik zoltán
-72kg.:
Görbics Gábor
Pogár Máriusz
Buchinger Iván
Kmegy Dániel
Jegyek még kaphatók 2900. és 5900. Huf közötti árakon a helyszínen.
p.sz.
>
További hírek:
Információ:
Legfrissebb híreink:
Harcosokklubja Fórum
Egészségügy utoljára:(
Luisz)
Vitali Klitschko a WBC világbajnoka utoljára:(
Pacific)
Történések az MMA világában! utoljára:(
fist2)
Judo bohócok vagy szakemberek? utoljára:(
belekotty)
A BUDO ÉS A TÖBBI HARCMŰVÉSZET SZEMFÉNYVESZTŐI utoljára:(
Kodiak69)
Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu









![Gagyi Mami, mint két tojás DVD [ Big Mommas: Like Father, Like Son ]](http://www.dvd.co.hu/images/2011/05/20/2389__580_2011052003850_518.jpg)
