Nem sokáig kell várnunk a harmadik Rua testvér MMA debütálására, Mauricio "Shogun" Rua és Murilo "Ninja" Rua példáját hamarosan követi Marcos, a legfiatalabb Rua testvér is.
Nem sokáig kell várnunk a harmadik Rua testvér MMA debütálására, Mauricio "Shogun" Rua és Murilo "Ninja" Rua példáját hamarosan követi Marcos, a legfiatalabb Rua testvér is.
Marcos a brazíliai Curitaba városában, a Universidade de Luta egyetemen készült MMA karrierje beindítására, egy tornacsarnokban, melyet két bátyja alapított.
Érdekes módon annak ellenére, hogy ő a legfiatalabb hármójuk közül, termetre ő a legnagyobb, így nehézsúlyban fog küzdeni. Első szereplésére február elején kerülhet sor egy brazílai MMA rendezvényen.
A pályáját természetesen két bátyja fogja egyengetni edzőként és nagy valószínűséggel menedzserként is.
Mint az idősebb testvér nyilatkozta róla: „Kellőképpen felkészült és elszánt ahhoz hogy belevágjon. Először a „Glory of the Night” rendezvényen mutatkozott volna be februárban, de mivel ennek az időpontját a szervezők kitolták márciusra, most másik lehetőség után nézünk, nem akarjuk halogatni, szeretnénk látni minél hamarabb, mire jut.”
UFC – Liddell továbbra is hajt a bajnoki övért
| << | Május 2012 |
>> | ||||
| H | K | Sze | Cs | P | Szo | V |
| 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | |
| 7 | 8 | 9 |
| 11 | 13 | |
| 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 |
|
| 21 | 22 | 23 | 24 | 25 |
| 27 |
| 28 | 29 | 30 | 31 | |||