Főoldal Események
Hozzászólok! 

MMA

Ray Mercer kilenc másodperc alatt ütötte ki Tim Sylviá-t!

Ray Mercer-nek kilenc másodpercébe került kiütnie Tim Sylviá-t a hétvégén megrendezett Adrenaline 3 gálán.

Meglepő és villámgyors eredménnyel került sor Ray Mercer, a korábbi WBO bokszbajnok MMA debütálására szombaton, mindössze kilenc másodperc kellett ahhoz, hogy kiütéssel padlóra küldje ellenfelét, Tim Sylviá-t. Ezzel időben háromszorosan múlta felül Fedor Emelianenko teljesítményét, az orosz harminchat másodperc alatt tette meg ugyanezt Sylviá-val a tavaly júliusi Affliction: Banned gálán.

 

Ray Mercer vs. Tim Sylvia

Az összecsapás egyébként bokszmérkőzés lett volna az eredeti tervek szerint, ezt két nappal az Adrenaline 3 előtt változtatták meg MMA-ra, a helyi atlétikai szövetség nyomására.

A negyvennyolc éves Mercer-nek valójában nem ez volt az első MMA mérkőzése. Két éve Kimbo Slice ellen állt ki egy rendezvényen, azt akkor kopogtatással elveszítette, a vereségnek egy guillotine choke volt az oka.

Tim Sylvia az utóbbi időben sorra elég roszsul szerepel, utolsó öt mérkőzéséből négyet veszített el, ebből hármat zsinórban.

 

SZG - Fight

Szólj hozzá a fórumban! - MCOnet Fight-Küdősport fórum - Fight.hu fórum

 

Hozzászólás

Profight Küzdősport webáruház

Eseménynaptár

<< Május
2012
>>
H K Sze Cs P Szo V
 123456
789 11 13
141516171819
2122232425 27
28293031   

Szépségverseny

Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu