Szeptember 2-án Soto vs. Warren

Az egyik legnagyobb harot hozta össze a Bellator. Szeptember másodikán ugyanis a pehelysúlyú bajnok, Joe Soto Joe Warren ellen védheti meg címét.
Akár egy bomba, akkorát robbant Soto a Bellator első szezonjában. Legyőzte Ben Greert, Yahir Reyest és a nagy tornafavoritnak számító Wilson Reist is. Legutóbb pedig az UFC veteránt, Diego Saraivat is elintézte májusban. Ellenfele az a Joe Warren lesz, aki megjárta már a Dream-et is (a 2009-es GP-n az elődöntőben kapott ki Bibiano Fernandestől).
A Bellatorban azonban még újoncnak mondható, hiszen 2010 áprilisában harcolt először. Eddigi mérlege mérlege három győzelem és nem titkolt szándéka, hogy a Bellator szeptemberi találkozóján bajnok legyen. A két pehelysúlyú harcos tehát szeptember 2-án fog megmérkőzni egymással a Bellator Fighting Championship harmadik szezonjában. Ekkor indul útjára a harmatsúlyú és nehézsúlyú versengés is, valamint a hölgyek is csatába lendülnek.

Soto szeptemberben újabb címvédő mérkőzésen lép ketrecbe
A Bellatorban azonban még újoncnak mondható, hiszen 2010 áprilisában harcolt először. Eddigi mérlege mérlege három győzelem és nem titkolt szándéka, hogy a Bellator szeptemberi találkozóján bajnok legyen. A két pehelysúlyú harcos tehát szeptember 2-án fog megmérkőzni egymással a Bellator Fighting Championship harmadik szezonjában. Ekkor indul útjára a harmatsúlyú és nehézsúlyú versengés is, valamint a hölgyek is csatába lendülnek.
p.sz.
>
További hírek:
Információ:
A képgaléria támogatója: Minden ami Internet -> MCOnet Hungary: www.mconet.hu
Legfrissebb híreink:
Harcosokklubja Fórum
Vitali Klitschko a WBC világbajnoka utoljára:(
Pacific)
Csak egy kép... utoljára:(
vác-gábor)
Kodokan Judó utoljára:(
kaoklai)
Brazil Jiu-Jitsu utoljára:(
kaoklai)
Videók "per" pillanat utoljára:(
Szocso)
Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu









![Gagyi Mami, mint két tojás DVD [ Big Mommas: Like Father, Like Son ]](http://www.dvd.co.hu/images/2011/05/20/2389__580_2011052003850_518.jpg)
