Főoldal Hírek-eredmények Események Klubok Top Vezetők Szövetségek TIPP!
Pride nyíltsúlyú GP -Ki lesz a legjobb?
MMA: Mint már honlapunkon olvashatták lezajlott a várva várt nyíltsúlyú bajnokság második fordulója is mely győzteseivel már csak a döntőben, találkozunk, hiszen az elődöntő és a döntő egy napon van.

(Supras) A negyeddöntő mérkőzései:

Antonio Rodrigo Noguiera vs. Fabricio Werdum

A volt bajnok összecsapott a bajnokság egyik reménységével. A meccs első menetében az amatőr boxban is bizonyító Noguiera kétszer is a földre küldte Werdum-ot és a menet többi részében is főleg Nog dominált állva. Noguiera megsérült a szeme alatt de biztosan hozta az első menetet. A második menet az elő forgatókönyvére épült ám a menet végén Werdum próbálkozott néhány Single Leg Takedown-al amit Nog kivédett. A harmadik menetben Werdum-nak volt pár sikeres földre vitele ahol majdnem jól dolgozott ám Nog kivédte a támadásokat, fordított és egyhangú pontozással megnyerte a mérkőzést.

Vanderlei Silva vs. Kazuyuki Fujita

A mérkőzés kemény ütésváltásokkal kezdődik és rögtön észre vehető, amit Silva mondott, hogy megfontoltabb nem megy bele a rá jellemző darálásba. Fujita sem mutatja azt a fajta agressziót amit Thompson ellen mutatott. Silva pontosabb és a menet végén leüti Fujita-t majd azonnal rárohan, üti rúgja mire a mérkőzés vezető beszünteti a mérkőzést.

Josh Barnett vs. Mark Hunt

Barnett vékonyabb mint a Pride-ban eddig valaha. Az amerikai nem akar belemenni az ütésváltásokba azonnal fog majd a második menetben egy karfeszítéssel lekopogtatja a szamoai szuper harcost.

Mirko CroCop vs. Hidehiko Yoshida

CroCop ismét annyira higgadt mint a legutolsó mérkőzésén. Tudatosan támadja Yoshida lábát aki mintha elfelejtette volna hogy olimpiai Judo bajnok. A menet második felében CroCop combon le KO-zta a japánt.

Tehát a továbbjutók:

Antonio Rodrigo Noguiera, Vanderlei Silva, Josh Barnett, Mirko CroCop

A tervezet szerint Silva Noguiera-val még CroCop Barnett-el csap össze a következő fordulóban az elő döntő mérkőzésein majd még aznap a két nyertes döntőzik. Hogy ki a legesélyesebb? Nehéz megmondani de talán CroCop vagy Noguiera.

Silva alacsonysága és földbeli hátránya miatt talán komoly hátránnyal indít Noguiera ellen még CroCop már egyszer felülmúlta amerikai riválisát, igaz Barnett most jobb formában van.


>
Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu