Pride Total Elemination Absolute eredmények

A nyíltsúlyú bajnokság első fordulója...
Hat év után ismét a nyíltsúlyú bajnokságon izgulhatnak az MMA rajongói, azért hogy ki lesz az abszolút bajnok ebben a kőkemény 16 emberes bajnokságba
Bár a két bajnok Silva és Fedor nem vesz részt a bajnokságban kemény meccsekből már az első fordulóban sem volt hiány.
Roman Zentsov – Gilbert Yvel
Fedor csapattársa a jól ismert Yvel ellen lépett ringbe, kettejük összecsapása Yvel dominanciájával kezdődött ugyanis a holland folyamatosan támadta az orosz harcost. Zentsov földre vitelekben és föld technikával remekelt ám Yvel két alkalommal is sikeresen fordítani tudott illetve kibújni a fogásból ám ahogy álltak fel Zentsov egy balkezes bombával leütötte Yvel-t aki innentől képtelen volt a mérkőzés folytatására. Zentsov KO győzelem az első menetben.
Fabricio Werdum – Alistair Overeem
A folyamatosan javuló „fekete ló” Werdum nem kis meglepetésre egy kimura-val lekopogtatta Alistairt a második menetben.
Mark Hunt – Tsuyoshi Kohsaka
Kohsaka előző mérkőzésén KO-val verte a Brazilian Top Team fejét Mario Sperry-t és rögtön kőkeményen támadni kezdte az Új-Zélandi harcost, aki semmivel nem maradt adósa a japánnak. Az első menet vége felé már Hunt volt jobb helyzetben sokszor tisztán eltalálta TK-t akinek, a menet során megsérült az orra de mivel Hunt rendszerint nem támadta a földön ezért végig ment az első menet. A második menetben minden támadásból általában Hunt jött ki jobban majd a menet végén TK támadásába belevert egy hatalmas jobbcsapottal melynek következtében a Japán harcos összerogyott és a mérkőzésvezető beszüntette a mérkőzést.
Josh Barnett – Aleksander Emelianenko
A korábbi UFC bajnok és Fedor öccse küzdelme Barnett Submission győzelmével zárult a második menetben.
Kazuyuki Fujita – James Thompson
A visszatérő Fujita rögtön az angol kolosszus ellen kezdett, Thomspon viszonylag higgadtan kezdte a mérkőzést és egy egész menetes komoly, adok, kapok alakult ki. A menet végére mindkét harcos mindent kiadott magából és egy drámai ütésváltásba kezdtek melyben, nem lehetet tudni, hogy Fujita vagy Thomspon marad e állva. Fujita egyre több ütést vitt be majd egy jobbcsapottal lezárta a mérkőzést, Thompson lába összecsuklott. Fujita TKO-val tért vissza a Pride színeibe.
Mirko „CroCop” Filipovic – Ikuhisa Minowa
CroCop könnyebb ellenfelet kapott ezen az estén és ezt nem a tudásra hanem a testsúlyra értendő hiszen Minowa szemmel láthatóan két számmal kisebb a 82kg-jával mint CroCop. A mérkőzést a horvát nagyon nyugodtan kezdte és végig dominálva nem sokkal több mint egy perc alatt kiütötte japán ellenfelét.
Antonio Rodrigo Noguiera – Zuluzhino
Nog a tőle megszokott profizmussal és hidegséggel kezdte a mérkőzést melyen hamar a földre vitte Zulu-t. Itt Nog dominált majd a második perc után egy karfeszítéssel feladásra kényszeríttette ellenfelét.
Hidehiko Yoshida – Yosuke Nishijima
A Judoka a boxoló ellen, izgalmas meccs de Nishijima tapasztalatlansága miatt a papírforma igazolódott be és Yoshida mester munkával a második perc után lekopogtatta földön képzetlen ellefelét.

>
Információ:
Maczali Alexandra - Múltidéző: Miss Nyíregyháza 2006
Miss Nyíregyháza 2006 - ...
Legfrissebb híreink:
Harcosokklubja Fórum
Egészségügy utoljára:(
Luisz)
Vitali Klitschko a WBC világbajnoka utoljára:(
Pacific)
Történések az MMA világában! utoljára:(
fist2)
Judo bohócok vagy szakemberek? utoljára:(
belekotty)
A BUDO ÉS A TÖBBI HARCMŰVÉSZET SZEMFÉNYVESZTŐI utoljára:(
Kodiak69)
Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu

![Gagyi Mami, mint két tojás DVD [ Big Mommas: Like Father, Like Son ]](http://www.dvd.co.hu/images/2011/05/20/2389__580_2011052003850_518.jpg)