A tegnapi napfolyamán megrendezett Strikeforce 38 főmérkőzésén összecsapott egymással a szervezet középsúlyú világbajnoka Luke Rockhold, és a súlycsoportban frissen debütáló Keith Jardine.
A mérkőzés elején Keith néhány jól irányzott law- kickel köszönt be, majd ment a tekedown-ra. Rockhold, Jardine ezen földreviteli kísérletét remekül hárította, majd a rácsoknál clincbe fogva jó néhány életerős térdrúgással kínálta meg ellenfelét. Jardine ugyan tudta ezeket „viszonozni” azonban Keith térdesei korántsem voltak olyan hatásokat. Miután a két harcos elkerült a rácsoktól, Luke kétszer is elkapta Jardine-t a már-már védjegyévé vált, csodálatos félköríves testrúgásaival, melyekre az egykori UFC sztár egy jól irányzott csapottal válaszolt.
Kis időmultán Jardine támadásba lendült, de Rockhold egy megelőző egyenessel megállította Keith-et, aki ugyan egy pillanatra meg volt fogva, azonban hamar kitisztult. A menet végén Jardine ismételten megkísérelt még egy rohamot, azonban erre már számított Luke, aki feltérképezve ellenfele taktikáját, ismételten egy nagyszerűen tudott kontrázni. Jardine-on ezennel nagyon komolyan benne maradt az ütés, Rockholdnak több se kellett, támadásba lendült és a rácsoknál néhány jól irányzott bombával kivégezte a védekezésre képtelen Jardine-t Rockhold ezzel a győzelemmel a sikeres címvédés mellett, egy nagyszerű versenyzőt győzött le az egykori félnehézsúlyú top bunyós, Keith Jardine személyében
Jardine vs. Rockhold:
A gálát összefoglaló eredménytáblázat:
Main Card:
* Luke Rockhold tko.-val legyőzte Keith Jardinet 1, 4:26
* Robbie Lawler tko.-val legyőzte Adlan Amagovot 1, 1:48 * “King” Mo Lawal tko.-val legyőzte Lorenz Larkint 2, 1:32 * Tyron Woodley megosztott pontozással legyőzte Jordan Meint (28-29, 29-28, 30-27) * Tarec Saffiedine megosztott pontozással legyőzte Tyler Stinsont (28-29, 30-27, 29-28)
PRELIMINARY CARD
* Nah-Shon Burrell megosztott pontozással legyőzte James Terryt (29-28, 28-29, 29-28) * Gian Villante tko.-val legyőzte Trevor Smitht 1, 1:05 * Ricky Legere egyhangú pontozással legyőzte Chris Spangot (29-28, 29-28, 29-28) * Estevan Payan egyhangú pontozással legyőzte Alonzo Martinezt (30-27, 30-27, 30-27)