Hosszú Ferenc profi sanda bajnok

Thai-box: Hosszú Ferenc a nyíregyházi Full-Contact SE versenyzője kemény küzdelemben, meggyőző teljesítménnyel szerzett országos bajnoki címet.
( Ladányi Tóth Lajos) A döntőben technikai k. o.-val győzött a nyíregyházi Full-Contact SE versenyzője.
- Feri először a kiütéssel győztes kempo világbajnok, utcai harc magyar bajnok, hatszoros MMA bajnok Felföldi Szabolccsal, "a hegylakóval" csapott össze. Vigyázni kellett a kempós dobásaira, mert első ellenfelét egy jó dobást követően a mentő vitte el váll- és könyöksérüléssel. Feri kemény ütésekkel és rúgásokkal háromszor küldte padlóra riválisát, végül egyhangú pontozással került a döntőbe - újságolta Bárány László, Hosszú edzője, a Dominant Security Kft. egyik tulajdonosa.
A fináléban a háromszoros kung-fu és sanda világbajnok Sokorai Viktorral találkozott, aki az első menetet megnyerte.
- A második menet előtt tudtam, hogy még keményebben kell támadnom, ha nyerni akarok. Sikerült egy jobbhorog- és balfelütés-kombinációval a padlóra terítenem ellenfelemet, aki a harmadik menetre emiatt nem tudott kiállni, így technikai k. o.-val lettem ismét bajnok - tette hozzá az újfehértói illetőségű versenyző.
Az egész éves kemény munka meghozta a gyümölcsét. Hosszú Ferenc szerdától újfent ringbe száll, a hajdúsámsoni ökölvívó országos bajnokságon méretteti meg magát.
Ütni és rúgni is lehet
Sanda küzdelmekben szinte minden technika megengedett (ütés, rúgás, térd, dobás). A 3x3 perces mérkőzést egy kiemelt páston rendezik, ahonnan az ellenfelet le lehet dobi, rúgni. A küzdő sportágak minden stílusából (thai-boksz, kempo, kung-fu, kick-boksz) a legjobbak mérték össze tudásukat Budapesten.
Képünkön: Hosszú Ferenc jobbján edzője, balján édesapja

>
Kapcsolódó cikkek:
Információ:
Legfrissebb híreink:
Harcosokklubja Fórum
Egészségügy utoljára:(
Luisz)
Vitali Klitschko a WBC világbajnoka utoljára:(
Pacific)
Történések az MMA világában! utoljára:(
fist2)
Judo bohócok vagy szakemberek? utoljára:(
belekotty)
A BUDO ÉS A TÖBBI HARCMŰVÉSZET SZEMFÉNYVESZTŐI utoljára:(
Kodiak69)
Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu

![Gagyi Mami, mint két tojás DVD [ Big Mommas: Like Father, Like Son ]](http://www.dvd.co.hu/images/2011/05/20/2389__580_2011052003850_518.jpg)