Muay Thai országos bajnoki döntő Dunaújvárosban február 6-án
2010. jan. 29., péntek, 17.30.34 CET

A február 6-án, Dunaújvárosban kerül megrendezésre a Muay Thai országos bajnokság. Az eseményen a III. Super GP keretein belül csapnak össze az egyik legkeményebb küzdősport stílus, hazai képviselői csapnak össze egymással. A Magyar Amatőr Muaythai Országos Sportági Szakszövetség hat finálét bonyolít le a Duna-parti városban.
Február 6-án tehát felpezsdül az élet Dunaújvárosban. Hiszen a Muay Thai küzdősport magyarországi képvilelői egészen biztosan térddel és könyökkel is meg fogják majd keseríteni ellenfeleik életét.
Az 57 kilogrammos súlycsoportban Czépány Dávid ütközik a bajnoki címért a tatabányai rutinos versenyzővel, Sárközi Olivérrel. Bányász Adrián – rövidebb kihagyás után visszatérő – tanítványa az esélyesebb, de egy jól irányzott térdes, könyökös bármikor felboríthatja a papírformát.
Egy kicsit ugorva a súlyok tekintetében, 60 kilogrammban a kick- és thai-bokszban is több nemzetközi címmel rendelkező Szebelédi Richárd a döntő egyik résztvevője. Feja Tibor harcosa most lépett a felnőtt kategóriába, Dunaújvárosban a Török Attila által felkészített feltörekvő szolnoki Szabó Imre ellen szerezheti meg a bajnoki aranyat.
A muaythai finálék egyik legkiegyensúlyozottabb küzdelmére van kilátás 63,5 kilogrammban megrendezésre kerülő Kaufman Péter – András Péter ütközetben. A veszprémiek Kiss Dénes által trenírozott sportolója több tornát nyert már, de a Bányász Adrián által felkészített András Péter sem megy rutinért és keménységért a szomszédba.
Bata Tamás edző egyik legtehetségesebb versenyzője, a feltörekvő Berkes Tamás a veszprémiek rutinos bunyósával, Csetényi Mátéval üti össze kesztyűit a 67 kilogrammosok fináléjában. Itt is érdekes találkozóra van kilátás, nehéz tippelni a győztes személyére.
Bata Tamás másik csiszolatlan gyémántja, az eddigi nyolc mérkőzéséből hetet győzelemmel abszolváló Erdélyi Tibor a Heckenberger Iván által felkészített pécsi Bonifert János ellen veszi fel a harcot a 86 kilogrammos kategóriagyőzelemért. A papírforma alapján Erdélyinek több sansza van a sikerre, ám Bonifert képes meglepetést okozni.
Szupernehézsúlyban az egyik legkeményebb magyar fighter, a Sándor György edzette Zathureczky Zsolt a nyíregyházi Helmeczi Team sportolójával, Borbély Róberttel küzd a bajnoki címért. Zathureczky nemrég pontozással legyőzte Borbélyt, ám a sikerért nagy árat kellett fizetnie, törött kézzel fejezte be a derbit. Igazi presztízscsata várható, bár az esélyes tagadhatatlanul „Zatu”.
Az országos döntő műsora és párosításai:
57kg: Czépány Dávid (Szigetszentmiklós) – Sárközi Olivér (Tatabánya Mega Tech)
60kg: Szebelédi Richárd (Sei-do Budapest) – Szabó Imre (Fight Klub Szolnok)
63,5kg: Kaufman Péter (Siam Chowk Veszprém) – András Péter (Mega-Tech Tatabánya)
67kg: Berkes Tamás (HMTA) – Csetényi Máté (Siam Chowk Veszprém)
86kg: Erdélyi Tibor (HMTA) – Bonifert János (Pécs)
+91kg: Zathureczky Zsolt (Pitbull) – Borbély Róbert (Helmeczi Team)
A Magyar Amatőr Muaythai Országos Sportági Szakszövetség a muaythai bajnoki döntők további fináléit a február 27-én, Kecelen megrendezésre kerülő IV. Super GP-n bonyolítja le.
ColliZion K-1 MAX Európa-döntő a Papp László Sportarénában

Muay Thai országos döntő Dunaújvárosban

Banyasz Adrián igazi kemény fickó

Információ:
Legfrissebb híreink:
Harcosokklubja Fórum
Grappling utoljára:(
Luisz)
UFC utoljára:(
chuck-d)
Edzésmódszerek, technikák, erőnlét, gyorsaság utoljára:(
chuck-d)
Történések az MMA világában! utoljára:(
bigi13)
Karate utoljára:(
Sum)
Ingyenes Mail
Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2010. - www.mconet.hu - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.biz