

"A válogatott keret összes tagja dicséretet érdemel, hiszen a kora reggeli gyorsaság és robbanékonyság fokozó erőnléti edzések után, a délelőtti szituációs páros gyakorlatokat is kiválóan oldották meg.
A délutáni küzdelmi edzéseken, fegyelemezett munkával , szabályrendszerbeli különbségek ( muaythai, low-kick, K1) figyelembevételével kiváló felkészülést tudtunk végezni.
A válogatott versenyzők klubjaikba visszatérve , egyénre szabott feladatokkal készülnek tovább, majd a világversenyek előtt két héttel, néhány napon keresztül ismét együtt gyakorolnak a válogatott versenyzők.
Nagyon remélem, hogy ezek a versenyzők szép eredményekkel térnek haza ezekről a rangos versenyekről."
A válogatott keret mellett természetesen rengeteg kezdő, középhaladó sportoló is részt vett az edzőtáborban, akik hozzáállásban egyáltalán nem maradtak el sikeresebb társaiktól, ami bizakodásra ad okot a jövőt illetően. Számukra még nagyobb elismerés volt, hogy pénteken a Klink Zoltán (Erdei Zsolt, "Madár" erőnléti edzője) által vezetett erőnléti edzéseken vehettek részt: délelőtt futó- és sajáttestsúlyos erőnléti gyakorlatokkal, délután pedig zsákos erőnléti programmal foglalkozott a csapat.

Klink Zoltán erőnléti edzést tart
Ezután a terhelés után szombat délelőtt Major Ágnes jógaoktató tartott nyújtó-lazító edzést, egyértelműen minden résztvevő nagy örömére és megelégedésére.
Pénteken és szombaton ezzel párhuzamosan az edzők részére az IFMA khan-vizsgarendszerének 1-4 fokozatig terjedő anyagára kiterjedő szemináriumot és vizsgát tartottak, Rehák György, Csányi János és Pokorádi Balázs vezetésével. Tizenegy egyesületből huszonegy fő tett sikeres vizsgát a 4.khan fokozatra, ami azt jelenti, hogy ezekben az egyesületekben már az IFMA (és a thai sportminisztérium) által előírt program szerint halad az oktatás.

Akik sikeres khan vizsgát tettek...
Külön szeretnénk megköszönni Szántó Józsefnek, a Hajdúszoboszlói Papp László Bokszakadémia elnökének, hogy rendelkezésünkre bocsátotta edzőtermét a válogatott edzőmeccseire és a zsákos erőnléti edzésekre.
| << | Május 2012 |
>> | ||||
| H | K | Sze | Cs | P | Szo | V |
| 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | |
| 7 | 8 | 9 |
| 11 | 13 | |
| 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 |
|
| 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 27 | |
| 28 | 29 | 30 | 31 | |||