Zsombor elszántan készül a 17-i muaythai döntőre

Thai-box: Tehetség, elszántság, hit, akarat és céltudatosság. Nos ez mind igaz a nyíregyházán muaythai-t gyakorló Szőke-Kovács Zsomborra, aki alig 2 év lefogása alatt rendületlenül menetel a profik tábora felé. Legközelebb pedig a Muaythai Magyar Bajnoki cím és a Kató Emlékkupa elhódítása a célja.
Zsombor gyermekkora óta sportol: 12 évig tornázott, tanult ökölvívást és kick-box-ot, de igazából 2007 nyarán sikerült megtalálnia önmagát, amikor is elkezdte a Muaythai-t. Korábbi edzőinek és mestereinek (Papp Ferenc és Károly István) is természetesen sokat köszönhet.
Tervei szerint 2008 második felétől pedig átnyergelne a profik táborába, persze csak és kizárólag a fokozatosság elve szerint haladva, hiszen a 24 éves harcos előtt még rengeteg lehetőség megnyílhat majd...
A február 17-i Muaythai Magyar Bajnokság döntöjében a budapesti Feja Gym versenyzőjével, Vicze Zsolttal mérkőzik majd meg -71 kg-ban. Itt a Magyar Bajnoki díj mellett a Kató Mihály emlékkupa sorsa is kettejük között dől majd el!
Szőke-Kovács Zsombor:
Kor: 24 éves
Magasság: 175 cm
Súlycsoport: 71 kg
Mérkőzések száma: 9 mérkőzés / 9 győzelem / 3 KO
Gym: Kato Gym

>
Kapcsolódó cikkek:
Információ:
Legfrissebb híreink:
Harcosokklubja Fórum
Egészségügy utoljára:(
Luisz)
Vitali Klitschko a WBC világbajnoka utoljára:(
Pacific)
Történések az MMA világában! utoljára:(
fist2)
Judo bohócok vagy szakemberek? utoljára:(
belekotty)
A BUDO ÉS A TÖBBI HARCMŰVÉSZET SZEMFÉNYVESZTŐI utoljára:(
Kodiak69)
Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu

![Gagyi Mami, mint két tojás DVD [ Big Mommas: Like Father, Like Son ]](http://www.dvd.co.hu/images/2011/05/20/2389__580_2011052003850_518.jpg)