Carwin: Karrierem legnagyobb küzdelme

Szombat este eldől ki az UFC nehézsúlyú világbajnoka. Ugyanis Las Vegas-ban, az MGM Grand Arénában összecsap az UFC nehézsúlyú bajnoka, Brock Lesnar és az átmeneti bajnok, Shane Carwin.
2009 júlis 11. Ez az az időpont, amikor az UFC nehézsúlyú világbajnoka, Brock Lesnar utoljára ketrecbe lépett. Akkor Frank Mirt győzte le TKO-val a második menetben. Azóta a korábbi WWE szupersztár egy percet sem harcolt versenyen egésségügyi problémák miatt. Majd egy év után viszont elérkezett az idő, hogy összecsapjon a Frank Mirt az UFC 111-en legyőző Shane Carwinnel. Az átmeneti bajnok kétség kívül élete legnagyobb összecsapására készül, de megérdemelten jutott el idáig, hiszen mondhatni, Lesnar után a második legjobb nehézsúlyú fighter. "Minden harc a legnagyobb, de ez veltétlenül a legnagyobb karrierem során"- fogalmazott Carwin.
"Ugyanúgy közelítem meg ezt a harcot is, mint a legutolsót." Érdekes küzdelemre lesz kilátás szombat este, hiszen mindkét harcosnak erőssége a birkózás. "Mindketten birkózók vagyunk, ez nagyon érdekes lesz. Mint mondtam, bármi megtörténhet, nagyon apró hibák dönthetnek majd. De ha valakit megérintek a kezeimmel, ki tudom ütni. Minden tekintetben készen állok és nagyon várom, hogy ott legyek és azt csináljam, amit szeretek." Szombat este az UFC 116-onviszont nem csak egyszerű mérkőzésről lesz szó. A tét tehát az UFC nehézsúlyú világbajnoki címe, ezért azt hiszem kijelenthetjük, hogy ez lesz a nyár legnagyobb mérkőzése.

A világbajnoki cím mindenek felett

p.sz.
>
További hírek:
Információ:
Legfrissebb híreink:
Harcosokklubja Fórum
Csak egy kép... utoljára:(
vác-gábor)
Kodokan Judó utoljára:(
kaoklai)
Brazil Jiu-Jitsu utoljára:(
kaoklai)
Videók "per" pillanat utoljára:(
Szocso)
Badr Hari utoljára:(
Vega)
Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu

![Gagyi Mami, mint két tojás DVD [ Big Mommas: Like Father, Like Son ]](http://www.dvd.co.hu/images/2011/05/20/2389__580_2011052003850_518.jpg)