Couture gyorsan lezavarta

James Toney UFC-s bemutatkozása igen rövidre sikerült. Randy Couture már az első menetben feladásra kényszerítette az ötszörös boxvilágbajnokot.
Tegnap este Bostonban, az UFC 118-on kapott lehetőséget James Toney, hogy megmutassa mire is képes az MMA területén. Az ellenfele a legendás Randy Couture természetesen úgy indult neki a mérkőzésnek, hogy amint lehet, Toney-t földre kényszeríti, nehogy előbújjon az öklöző ellenfeléből. Alig telt el pár másodperc a küzdelemből és Toney nagyon elaludt.
Couture rögtön elkapta a lábait és leterítette. Inntentől már szinte sima Couture győzelemre lehetett számítani. Egy ideig próbált is rajta fogást találni, de mikor Toney szabadulni próbált, a feje védtelen maradt. Gyorsan jött is pár ütés. Aztán sikerült elkapni, Couture elkezdte feszíteniToney bal karját, amelyet nem is bírt sokáig az öklöző és gyorsan lekopogott. Hogy eddig tartott Toney UFC-s karrierje azt még nem tudni, de hosszú jövőt nem jósolok neki.

Couture feszítette Toney karját

p.sz.
>
További hírek:
Információ:
Vizespóló Verseny - 2009-08-14Idén nyáron is megrendezték a Sziget Fesztivál Bli...
Legfrissebb híreink:
Harcosokklubja Fórum
Vitali Klitschko a WBC világbajnoka utoljára:(
Pacific)
Csak egy kép... utoljára:(
vác-gábor)
Kodokan Judó utoljára:(
kaoklai)
Brazil Jiu-Jitsu utoljára:(
kaoklai)
Videók "per" pillanat utoljára:(
Szocso)
Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu

![Gagyi Mami, mint két tojás DVD [ Big Mommas: Like Father, Like Son ]](http://www.dvd.co.hu/images/2011/05/20/2389__580_2011052003850_518.jpg)