Kampmann Paulo Thiagoval küzdhet az UFC 115-ön
2010. márc. 10., szerda, 15.19.55 CET

Az UFC 115-nek Vancouver ad otthont. Chuck Lidell Tito Ortizzal csaphat össze, az előzetes jelentések szerint Paulo Thiago ellenfele Martin Kampmann lehet.
Friss híresztelések szerint az UFC 115-ön Vancouverben Martin Kampmann a brazil Paulo Thiago ellen harcolhat. Egyelőre még nincs hivatalos bejelentés, de várhatóan június 12-én a GM Placeben mérkőznek meg a felek egymással. A legfrissebb információk szerint a két harcos szóbeli megállapodást tett, amelynek értelmében az UFC 115 küzdelmei során egymás ellen harcolnak a ketrecben. A dán bérgyilkos becenévre hallgató fighter legutóbb az UFC 108-on harcolt, ahol Jacob Volkmannt feladásra kényszerítette az első menet utolsó percének elején. Ez előtt pedig Paul Dayley tecknikai K.O.-val győzte le tavaly szeptemberben, az első menetben az UFC 103 küzdelmei során.
A dán 2006-ban debütált az UFC-n és azóta hét győzelem mellett két vereség áll a neve mellett. Paulo Thiagonak jelenleg két mérkőzéses győzelmi sorozata van, pályafutása során csak egyetlen egyszer kapott ki, még 2009 júliusában Jon Fitchtől pontozással. Thiago is harcolt már Volkmann ellen az UFC 106-on, ő pontozással győzött. A közelmúltban, február 6-án pedig Mike Swicket győzte le az UFC 109-en.
A nem hivatalos állás szerint az UFC 115 párosításai a következők:
Main Card:
- Chuck Liddell vs. Tito Ortiz
- Yoshihiro Akiyama vs. Wanderlei Silva
- Patrick Barry vs. Mirko “Cro Cop” Filipovic
- Ben Rothwell vs. Gilbert Yvel
- Evan Dunham vs. Tyson Griffin
Bevezető küzdelmek:
- Martin Kampmann vs. Paulo Thiago
- Mac Danzig vs. Matt Wiman
- Carlos Condit vs. Rory MacDonald
- Jesse Lennox vs. Mike Pyle
- Peter Sobotta vs. James Wilks
- Claude Patrick vs. TBA

Martin Kampmann, a bérgyilkos

p.sz.
További hírek:
Információ:
Legfrissebb híreink:
Harcosokklubja Fórum
A BUDO ÉS A TÖBBI HARCMŰVÉSZET SZEMFÉNYVESZTŐI utoljára:(
belekotty)
Történések az MMA világában! utoljára:(
Charcutier)
Videók, letöltések utoljára:(
Vega)
Edzések. Hol? utoljára:(
bigi13)
Luisz topicja utoljára:(
Luisz)
Ingyenes Mail
Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2010. - www.mconet.hu - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.biz
MCOnet 2001- 2010. - www.mconet.hu - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.biz