Lesnar reméli, hogy Frank Mir nyer Shane Carwin ellen
2010. márc. 3., szerda, 16.57.07 CET

Az UFC 111-en március 27-én Franck Mir Shane Carwinnel küzd meg. Az UFC nehézsúlyú bajnok Brock Lesnar reméli, hogy Mir fog győzni, mivel nyáron meg akar küzdeni vele.
Frank Mir alaposan felkorbácsolta az indulatokat azzal a kijelentésével, hogy legszívesebben holtan látná Brock Lesnart a ketrecben. Utólag már bocsánatot kért mondandója miatt, de ez nem igazán csillapította le a kedélyeket. Mir március 27-én az UFC 111-en Shane Carwinnel küzd meg, Brock Lesnar pedig reméli, hogy a szabad szájú harcos fog nyerni, hogy megmérkőzhessen vele nyáron. 2008-ban Lesnar az UFC 81-en Mir elkapta Brock lábát és fel kellett adja a küzdelmet már az első menetben, a 2009-es júliusi visszavágón technikai K.O.-val győzött a második menetben.
Most pedig végleg el akar számolni Mirrel. "Nagyon szeretnék újra harcolni Frank Mirrel. Nem azért akarok menni a ketrecbe hogy megöljek valakit, de a győzelemért megteszem amit tudok. Talán ő is ezt akarta mondani. A srácnak most az előtte álló feladatra kellene összpontosítania, aki Shane Carwin, mert ha Carwin elfenekeli, akkor nem harcolhat ellenem"- nyilatkozta Lesnar Mirrel kapcsolatban.
"Remmélhetőleg túl jut Shane Carwinen, hogy még egyszer megverhessem őt." Lesnar meg van lepődve azon, hogy tavalyi győzelme ellenére Frank nem tiszteli őt. Lesnar tudja, hogy ő a legjobb MMA nehézsúlyú harcos és nagyon reméli, hogy Mir győzni fog március végén, hogy aztán júliusban összecsaphassanak harmadszorra is. De azonban kétséges, hogy melyik harcos fog nyerni. Egy Carwin - Lesnar csata is nagy lenne, de ha összejönne a Mir - Lesnar ütközet...

Mir nyert az első meccsen

Lesnar csúnyán kivégezte Mirt a visszavágón
"Remmélhetőleg túl jut Shane Carwinen, hogy még egyszer megverhessem őt." Lesnar meg van lepődve azon, hogy tavalyi győzelme ellenére Frank nem tiszteli őt. Lesnar tudja, hogy ő a legjobb MMA nehézsúlyú harcos és nagyon reméli, hogy Mir győzni fog március végén, hogy aztán júliusban összecsaphassanak harmadszorra is. De azonban kétséges, hogy melyik harcos fog nyerni. Egy Carwin - Lesnar csata is nagy lenne, de ha összejönne a Mir - Lesnar ütközet...
p.sz.
További hírek:
Információ:
Legfrissebb híreink:
Harcosokklubja Fórum
A BUDO ÉS A TÖBBI HARCMŰVÉSZET SZEMFÉNYVESZTŐI utoljára:(
belekotty)
Történések az MMA világában! utoljára:(
Charcutier)
Videók, letöltések utoljára:(
Vega)
Edzések. Hol? utoljára:(
bigi13)
Luisz topicja utoljára:(
Luisz)
Ingyenes Mail
Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2010. - www.mconet.hu - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.biz
MCOnet 2001- 2010. - www.mconet.hu - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.biz