
Lyoto Machida megvédte félnehézsúlyú bajnoki címét a szmaonbati UFC 104 mérkőzésen a Shogun ellenében, aki 48-47-es pontozással alul maradt a küzdelemben. Több neves UFC harcos azt nyilatkozta, hogy Shogun nyerte a harcot, ezen a véleményen van Shane Carwin is és a szervezet elnöke, Dana White is.

Lyoto megvédte címét, visszavágó leghamarabb 2010-ben várható
"Nem értek egyet a bírák a döntésével, szerintem Shogun nyerte a harcot." nyilatkozta Dana, aki elmondta hogy a kihívó (Rua) igen agresszívan küzdött végig, ráadásul az öt menetből hármat neki is ítéltek a pontozás szerint. A korábbi Pride bajnok érezte ugyan hogy ő volt a jobb a találkozón, azonban el kellett fogadja a bírák döntését.

A Shogun most nem ünnepelt, pedig sokak szerint övé volt a meccs
"Keményen edzettem 4 hónapon keresztül erre a meccsre, odatettem magam 120%-ban." nyilatkozta Shogun. "Az edző azt kiabálta a sarokból, hogy megnyertem a küzdelmet. Én is úgy éreztem, hogy jobb voltam, de úgy látszik az ítészek másképp gondolták, és ez ellen vitatkozni nem lehet."
Mikor Machidát megkérdezték a visszavágóval kapcsolatban, csak annyit mondott: "Amikor akarja, megpróbálhatja még egyszer. Semmi akadálya!"
Lyoto vs Shogun - összevágás
Dana White hangoztatta elégedetlenségét a meccs végeredményét illetően, és megemlítette egy visszavágó lehetőségét. "Szerintem lesz még visszavágó. Megkérdeztem mindkét felet és egyöntetűen elfogadták az ajánlatot. Hát igen, meg kell tanulni MMA-ban is küzdeni, mert ez kicsit eltér a legtöbb box-féle küzdősporttól. Remélhetőleg 2010 elején sikerül összehozni az újabb címmérkőzést." tette hozzá az elnök.
Machida legjobb pillanatai (2009 új)
FS - MCOnet
Szólj hozzá a fórumban! - MCOnet Fight-Küdősport fórum - Fight.hu fórum
>
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu









![Gagyi Mami, mint két tojás DVD [ Big Mommas: Like Father, Like Son ]](http://www.dvd.co.hu/images/2011/05/20/2389__580_2011052003850_518.jpg)
