
Az UFC elnöke, Dana White úgy érzi, hogy a Tito Ortiz vs Forrest Griffin mérkőzés legalább olyan hangulatban fog eltelni, m int amikor először csaptak össze, a közönség pedig extázis közeli hangulatban szurkolta végig a meccset.
"Az egyik leghangosabb tömeg volt ott akkor Anaheimben, amit életemben hallottam, pedig Tito és Griffin nem voltak főesemény azon az éjszakán. November 21-én a las vegasi Mandalay Bay-ben lépnek ismét egymás ellen az oktagonban, ráadásul most az UFC 106 főeseményeként. Az előzőnél mégforróbb hangulat várható, mindkét fickónak bizonyítani kell, mivel ez valahol mélyen a rajongókért folyó harc lesz..."

A 2006-os mérkőzés szinte sokkolta az MMA világát
Korábbi meccs - Griffin vs Anderson Silva
Az UFC hivatalos honlapján jelentek meg az alábbi kommentek a két harcostól:
"Izgatott vagyok, hogy főesemény leszünk. Voltam már néhányszor főmérkőzés a 12 éves karrierem során, ezért megígérhetem a rajongóimnak, hogy nagyszerű küzdelemben lesz részük." nyilatkozta Ortiz. "A szívem-lelkem beleadom majd az Oktagonban, és igyekszem majd nem ponttal nyerni, hanem próbálom majd feladásra kényszeríteni, vagy kiütni, mivel mindenki a legjobb formámra lesz kíváncsi." tette hozzá Ortiz.

Tito Ortiz nemrég épült fel gerincsérüléséből
Ortiz legjobb pillanatai
"Mindig jó érzés főmérkőzést játszani, főleg mióta otthon vívhattam ilyen meccset." mondta Griffin. "2006 óta sokminden történt, és úgy gondolom, hogy sokkal jobb vagyok mint akkor voltam. Ezzel a gondolattal szállok ringbe, és ez nekem győzelmet fog jelenti november 21-én!" fejezte be a nyilatkozatot Griffin.
FS - MCOnet
Szólj hozzá a fórumban! - MCOnet Fight-Küdősport fórum - Fight.hu fórum
>
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu









![Gagyi Mami, mint két tojás DVD [ Big Mommas: Like Father, Like Son ]](http://www.dvd.co.hu/images/2011/05/20/2389__580_2011052003850_518.jpg)
