Szombaton folytatódnak az UFC küzdelmek

Szombaton rendezik Vancouver városában az UFC 115 küzdelmeit, ahol két korábbi világbajnok, Chuck Liddell és Rich Franklin egymás ellen küzd.
Június 12-én a General Motors Place-ben néz egymással farkasszemet két korábbi UFC világbajnok. Chuck Liddell, aki ideje nagy részét edzőként tölti, négy alkalommal is megvédte félnehézsúlyú övét, mielőtt Quinton Jackson elintézte őt 2007 májusában. Továbbá érdemes megemlíteni, hogy a veterán ketrecharcos csapata, a Team Liddell június 23-án vív kemény összecsapásokat a Tito Ortiz vezette alakulattal az Ultimate Fighter döntőjében. De visszatérve az UFC 115-re, Liddell ellenfele ezúttal Rich Franklin lesz, aki szintén elmondhatja magáról, hogy világbajnok tudott lenni az Ultimate Fighting Championship-ben.
Bár ő egy osztállyal lentebb, a középsúlyúaknál volt bajnok és két alkalommal meg is védte övét, de Anderson Silva 2006 októberében legyőzte őt, ami nem szégyen, ha azt vesszük figyelembe, hogy a brazil harcos azóta egyetlen mérkőzését sem veszítette el (9 győzelem). Ez az esemény lesz egyébként a harmadik alkalom, hogy kanadai városban rendeznek UFC-t. Dana White, az UFC elnöke egyébként nagyon örül is ennek, mivel sokra becsüli a kanadai közönséget.
"A kanadai rajongók a leghűségesebbek és a leglelkesebbek a világon. Nagy izgalommal várjuk a Vancouver-i UFC-t. Szeretnénk megköszönni Gregor Robertson polgármesternek és partnerünknek, a Canucks Sports & Entertainment-nek"- mondta Dana White a szombati eseménnyel kapcsolatban. A Brit Columbia állambeli Vancouverben egyébként első alkalommal rendeznek UFC eseményt. És bár címmérkőzés nincs a programba sűrítve, azért így is kemény és izgalmas csatákat láthatnak majd a nézők. Mirko Filipovic is megjárta már a K-1-et, a Dream küzdelmeit és Pride bajnok is volt már.
Main Card:
Chuck Liddell vs. Rich Franklin
Mirko Filipović vs. Pat Barry
Paulo Thiago vs. Martin Kampmann
Ben Rothwell vs. Gilbert Yvel
Carlos Condit vs. Rory MacDonald
Undercard:
Tyson Griffin vs. Evan Dunham
Mac Danzig vs. Matt Wiman
David Loiseau vs. Brazil Mario Miranda
James Wilks vs. Germany Peter Sobotta
Ricardo Funch vs. Canada Claude Patrick
Mike Pyle vs. United States Jesse Lennox

Chuck Liddell edzőként sem rossz

Franklin is áttért a félnehézsúlyúakhoz

p.sz.
>
További hírek:
Információ:
Rettig Zita - 23 éves
A Miss Alpok-Adria Szépségve...
Legfrissebb híreink:
Harcosokklubja Fórum
Egészségügy utoljára:(
Luisz)
Vitali Klitschko a WBC világbajnoka utoljára:(
Pacific)
Történések az MMA világában! utoljára:(
fist2)
Judo bohócok vagy szakemberek? utoljára:(
belekotty)
A BUDO ÉS A TÖBBI HARCMŰVÉSZET SZEMFÉNYVESZTŐI utoljára:(
Kodiak69)
Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu

![Gagyi Mami, mint két tojás DVD [ Big Mommas: Like Father, Like Son ]](http://www.dvd.co.hu/images/2011/05/20/2389__580_2011052003850_518.jpg)